Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Ferenc pápa tíz eseményen vesz részt, hat beszédet mond Budapesten – részletes program

Infostart / MTI
2023. április 27. 13:06
Péntek délelőtt érkezik Ferenc pápa Magyarországra. A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatásának legnagyobb eseménye a budapesti Kossuth téri szentmise lesz vasárnap délelőtt.

Ferenc pápa tíz magán-, illetve nyilvános találkozón vesz részt és összesen hat alkalommal mond majd beszédet.

  • A katolikus egyházfő repülőgépe péntek délelőtt tíz órakor száll le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
  • Ferenc pápa a repülőtérről a budai Várba megy, ahol a Sándor-palota előtti téren Novák Katalin köztársasági elnök fogadja. Az államfőnél tett udvariassági látogatását követően
  • az egyházfő találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd
  • a Karmelita kolostorban az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel.
  • Péntek délután Ferenc pápa a Szent István-bazilikában püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozik.
  • Ferenc pápa szombat reggel magánlátogatást tesz a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban. Ezt követően
  • a budapesti Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozik, majd
  • átmegy a szintén a téren lévő Istenszülő oltalma-templomba a görögkatolikus közösséghez.
  • Szombat délután a Papp László Budapest Sportarénában fiatalokkal találkozik,
  • este pedig magántalálkozón fogadja a magyarországi jezsuita közösséget szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán.
  • A vasárnap délelőtti Kossuth téri pápai szentmise után,
  • magyarországi látogatása utolsó programjaként, az egyházfő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karán találkozik az egyetemi és kulturális élet képviselőivel.
  • Az egyházfő és a vatikáni delegáció repülőgépe a hivatalos búcsúztatást követően, vasárnap késő délután indul vissza Budapestről Rómába.

A Kossuth téri szentmisére előzetes regisztráció nélkül, mindenkit várnak a szervezők, a többi programon csak a meghívottak vehetnek részt.

A szervezők azt javasolják, hogy a résztvevők gyalog vagy tömegközlekedéssel menjenek a Kossuth térre, tekintettel arra, hogy parkolni a környéken nem lehet. A közösségi közlekedés útvonalaival és menetrendjével kapcsolatban a szolgáltatók (MÁV, Volánbusz, BKK) honlapján található bővebb tájékoztatás.

A Kossuth térre, valamint a pápalátogatás többi rendezvényére tilos bevinni üvegtárgyakat, üvegkulacsot, fémpalackot, termoszt, szeszes italt, kerékpárt, rollert, távirányítható eszközöket. Víz PET-palackban fél literig vihető be. Tilos a pirotechnikai eszközök, illetve bármilyen, a közbiztonságra különösen veszélyes tárgyak bevitele. Élő állat bevitele a jogszabályban meghatározott segítő és vakvezető kutyák kivételével szintén tilos.

Ugyanakkor a rendezvényekre bevihetők összecsukható, kis méretű zarándokszékek, zászlórudak és táblák, transzparensek, a rudak hossza azonban - a Kossuth téri szentmise zarándokterületeinek kivételével - nem haladhatja meg a másfél métert.

A pápalátogatás miatt több helyen lesznek a fővárosban ideiglenes lezárások, amelyekről itt lehet tájékozódni.

A pápalátogatásról szóló cikkeink itt érhetők el.

(Nyitóképünkön a Ferenc pápa magyarországi látogatása alkalmából rendezett kültéri vallásturisztikai kiállítás a budapesti Szabadság téren a megnyitó napján, 2023. április 27-én.)