Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Elérkezett a történelmi nap az MSZP életében

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2020. szeptember 18. 18:46
Online kongresszuson választják ki a párt - egyszerre - két elnökét, ellenjelöltek nincsenek. Alább leírjuk, hogy jutottunk el idáig.

Bár Mesterházy Attila és Havas Szófia is bejelentkezett, ténylegesen csak Kunhalmi Ágnes választmányi elnök és Tóth Bertalan pártelnök tud indulni a társelnökjelölti posztokért, így szombattól ők lesznek az MSZP vezetői. A koronavírus-járvány miatt online tartják meg a tavasszal elhalasztott, soron következő tisztújító kongresszust, amelyen így egy zárt listára lehet szavazni.

Az MSZP történetében először van zárt lista, ami azt jelenti, hogy a tizenöt tisztségre jelentkező politikusokról nem külön-külön, hanem csomagban voksolnak: a 15 fős névsorra adják le a szavazatukat. Tehát a két társelnök, elnökhelyettesek, alelnökök, elnökségi tagok alkotta csapatra

akkor is szavazni kell valahogy, ha valaki vagy valakik nem szimpatikusak belőle.

A szocialisták ezen kívül azt is beújították, ami az LMP-nél és a Párbeszédnél már működik, hogy lesz egy női és egy férfi társelnök is.

A párt jelölőbizottságának elnöke az ATV-ben a hét elején azt mondta: az MSZP-ben már 30 éve megalkották, hogy háromféle szavazási módszer van. Ezek közül az egyik a zártlistás rendszer.

Szekeres Imre jelezte: szeptember 9-én döntöttek arról, hogy a vírushelyzet miatt online rendezik meg a kongresszust, amit mindenképpen meg kell tartani, mert lejárt az eddigi vezetők mandátuma.

"Népképviseleti szervek előtt, bíróság előtt, politikai tárgyalásokon beláthatatlan ideig nincs, aki képviselje a szocialista pártot, és ott van előttünk a Jobbik példája: nem szabad semmilyen ziccert adni a jelenlegi hatalomnak arra, hogy vissza tudjon vele élni. És van még egy, hogy

ezen a kongresszuson el kell fogadni azt a politikai programot, amelyet az ellenzéki pártokkal való tárgyalásokon képviselniük kell a szocialistáknak"

- fogalmazott.

A hétfő határidőig két lista érkezett, az egyik Kunhalmi Ágnestől és Tóth Bertalantól, a másik Havas Szófia egészségpolitikustól. Az első megfelelt a szabályoknak, a második azonban nem, mert a jelöltek közül sokan nem vállalták a jelölést. Bár korábban már bejelentkezett, végül nem nyújtott be listát Mesterházy Attila volt pártelnök, akinek jelölést korábban támogatta a bizottság. A politikus szintén az ATV-nek nyilatkozott:

"Szinte

naponta változtak a feltételek, és nagyon nehéz volt ehhez igazodni.

Azt szoktam ilyenkor mondani, hogy inkább az elveimhez ragaszkodom, nem a pozícióimhoz. Nem tudok másképp tiltakozni ez ellen a nem demokratikus, nem tisztességes, legitimációsan is problematikus folyamat ellen."

Szerinte hiába állítja az ellenkezőjét Szekeres Imre, pont legitimációs szempontból nem sikerült most megvédeni az MSZP-t.

Kunhalmi Ágnes csütörtökön a Hírklikk portálnak adott interjút társelnökjelölttársával együtt.

"Nem tudjuk, hogy Mesterházy Attila miért mondta fel a jelöltséget. Végigcsinált mindent, szabályszerű minden, és az utolsó pillanatban nem állít listát. És

még minket vádol azzal, hogy valami rosszat tettünk. Ezt én kikérem magamnak!"

Korábban már nyilvánosságra került: az MSZP Pest megyei kongresszusi küldötteinek, tisztviselőinek megválasztása alapszabály-ellenesen történt, ezért a pártvezetés az összes helyi, megyei szervezet feloszlatásáról döntött. A Pest megyei elnök, Fekete Zoltán emiatt a bírósághoz fordult. Arcukat és nevüket nem vállalók egy csoportja pedig szerdán tüntetett a párt Villányi úti székháza előtt leginkább Tóth Bertalan ellen.

"Magáról a jelölési eljárásról és Pest megyéről nem mi döntöttünk, hanem a megyék delegáltjai, akik nem befolyásolható társaság. Ők állapították meg, hogy alapszabály-ellenesen történt az a tisztújítási folyamat Pest megyében, amit lebonyolítottak. Érdekes, hogy a többi megyében és a fővárosban minden rendben volt" - fogalmazott Tóth Bertalan szintén a Hírklikknek.

A választmányi elnöki posztra egy jelölt van: Hiller István,

az Országgyűlés alelnöke. A kongresszust - amelyen 299 küldött, valamint több mint 200 meghívott vesz részt - a Zoom nevű program segítségével tartják.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
MSZP-kongresszus, előzetes
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást