eur:
389.57
usd:
362.03
bux:
0
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Véget érhet az "álomházasság"

A Daimler-Chrysler német vezetése azt fontolgatja, hogy felbontja az amerikai féllel kilenc évvel ezelőtt kötött "frigyet", mert a tengerentúli autógyár számos átszervezés után sem tud lépést tartani az ottani piac ritmusával.

A Daimler-Chrysler tavalyi éve csoportszinten nem volt rossznak mondható, hiszen az adózás utáni nyereség a 2005-ös 2,8 milliárd euróról 3,2 milliárd euróra emelkedett. Emögött azonban ott van az amerikai leányvállalat közel másfél milliárd eurós vesztesége, amelyet csak a jó európai teljesítmény tudott ellensúlyozni.

Dieter Zetsche, a cég vezérigazgatója egy Amerikában tartott sajtótájékoztatón az eredmény mellett azt is bejelentette, hogy a Chrysler újabb 13 ezer dolgozót bocsát el a következő három évben, és "minden más lehetőséget is fontolóra vesz".

Ez azt jelenti, hogy a cég el is adhatja a nagyjából 10 milliárd eurót érő Chryslert, vagy legalábbis annak egy részét. Érdekesség, hogy éppen Dieter Zetsche volt az, akit a DaimlerChrysler korábbi vezérigazgatója, Jürgen Schrempp az amerikai cég talpra állításával bízott meg 2001-ben.

1999-ben, amikor a Daimler megvette a Chryslert, az amerikai autógyár üzemi eredménye még több mint ötmilliárd dolláros nyereséget mutatott, ám ez 2001-re majdnem ötmilliárdos veszteségbe fordult.

Dietzer Zetsche irányította 2002-2003-ban a 40 ezer fős leépítést, amelynek eredményeként a Chrysler 2002-ben, 2004-ben és 2005-ben is nyereséges tudott lenni.

A tavalyi veszteség azonban már túl soknak bizonyult a német vezetők számára, akik iparági elemzők szerint kilenc év alatt sem tudták teljes értékű társnak elfogadni amerikai kollégáikat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×