eur:
389.41
usd:
361.54
bux:
68381.53
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett
Nyitókép: Facebook: Szabó Tímea

Elmeorvos vizsgálja az aláírásgyűjtőkre támadó férfit

Várni kellett a kihallgatásával, amíg kijózanodik, aztán őrizetbe vették.

Garázdaság gyanújával hallgatta ki a rendőrség azt a férfit, aki csütörtökön a budapesti Deák téren agresszívan lépett fel aktivisták ellen egy aláírásgyűjtő sátornál. A férfi elmeorvosi vizsgálata is indokolt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.

Csécsi Soma elmondta: csütörtökön bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy Budapesten, a Deák téren aktivistákat ért atrocitás; egy férfi agresszívan lépett fel ellenük, "meg is rángatta" őket.

A szóvivő közölte: a rendőrök elfogták a férfit és előállították, azonban erős ittassága miatt gyanúsítottként csak órákkal később tudták kihallgatni. Garázdaság vétsége miatt őrizetbe vették, indokolttá vált elmeorvosi vizsgálata is - tette hozzá.

Ugyanezen a napon bejelentés érkezett arról is, hogy Békásmegyeren a Heltai téren többen italoznak, hangosan mulatoznak, zavarják a nyugalmat - folytatta a szóvivő. A kiérkező rendőrök és a közterület-felügyelet munkatársai nem tapasztalták a jelzetteket, de a bejelentésben érintett két embert igazoltatták.

Csécsi Soma hozzátette, a rendőrség kamerafelvételek elemzésével vizsgálja, hogy történt-e garázdaság. Ugyanakkor hangsúlyozta: a két eset nem mutat összefüggést, ezért kijelentette, hogy szervezett támadás aláírásgyűjtő aktivisták ellen nem történt.

Az MTI értesülései szerint azzal szemben, ahogy a sajtóban korábban megjelent, a Blaha Lujza téren nem történt harmadik eset, a helyszínt az azt bejelentő személy összetévesztette a Deák térrel.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Miért jönnek Magyarországra a külföldi dolgozók, ha Nyugat-Európában sokkal többet keresnének?

Miért jönnek Magyarországra a külföldi dolgozók, ha Nyugat-Európában sokkal többet keresnének?

Az ukrán dolgozók az oroszok elleni háború óta csak „átutazók”, döntő többségében az ázsiai munkaerőre álltak át a magyar cégek, ha külföldiekben gondolkodnak. Óriásit ugrott a fülöp-szigeteki munkavállalók száma, de továbbra is nagy számban hoznak be vietnámi, legújabban pedig kirgiz dolgozókat. Bár az átlag ázsiai dolgozó számára jobb a bérszínvonal Magyarországon az otthoni lehetőségeihez képest, azért a nyugat-európai fizetésekkel még nem tudják felvenni a versenyt a legnagyobb itthoni cégek sem. Cikkünkből az is kiderül, mi a titka annak, hogy sok dolgozó mégis Magyarországot választja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×