eur:
389.68
usd:
361.89
bux:
68428.13
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Egyre több autópálya-matrica fogy

Huszonöt százalékkal több autópálya-matrica fogyott idén az első 10 hónapban, mint tavaly ugyanebben az időszakban az Állami Autópálya Kezelő Zrt. adatai szerint. A cég kommunikációs vezetője az InfoRádiónak elmondta: sokan vásároltak matricát a hosszú hétvégéken, de a legtöbben ezt Mindenszentekkor tették meg.

Továbbra is jelentős mértékben növekszik az eladott autópálya-matricák darabszáma, idén október végéig 25 százalékkal több fogyott, mint 2006 első tíz hónapjában - mondta az InfoRádiónak az Állami Autópálya Kezelő Zrt. kommunikációs vezetője.

Winkler-Virág András hozzátette: ez bruttó bevételben 37 százalékos növekedést hozott. Míg tavaly 30,4 milliárd, idén már 41,7 milliárd forint folyt be matricaeladásokból.

A kommunikációs vezető hangsúlyozta: ez nem az Állami Autópálya Kezelő Zrt. bevétele, a pénzt az Útpénztár számára gyűjtik be. Ez a szervezet foglalkozik a magyarországi közúthálózat karbantartásával és üzemeltetésével foglalkozik.

Jelentős a különbség a személy- és a nehéz-tehergépjárművek esetében: míg az előbbi kategóriában 19, addig az utóbbiban 54 százalékos forgalomemelkedést regisztrált az ÁAK a matricaeladásban - közölte Winkler-Virág András.

Évente 8-10 százalékkal több matrica fogy, hiszen egyre több ember válik autótulajdonossá, és ennyivel többen veszik igénybe a sztrádákat - magyarázta a kommunikációs vezető.

Winkler-Virág András hozzáfűzte: a hosszú hétvégéken jelentősen megnő az eladott matricák száma, de az autópályahálózat bővülése is kihatással van az értékesítési adatokra, 2007-ben pedig 71 kilométerrel nőtt a sztrádák hossza.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Csúnya bukó lehet a vége, ha erre nem figyelsz az adóbevallásnál

Csúnya bukó lehet a vége, ha erre nem figyelsz az adóbevallásnál

Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek. A jó hír az, hogy egyre többen figyelnek oda és egyre kevesebb pénzt hagynak így veszendőbe menni, viszont az átlagos pénztártag továbbra is nagyon messze van attól, hogy teljes egészében ki tudja használni az szja-visszatérítési plafont - közölte az ÖPOSZ.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 6. 08:10
2024. május 6. 07:57
×
×
×
×