eur:
389.45
usd:
361.59
bux:
68448.88
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Ötszáz milliárdos fejlesztési programról döntött a kormány

Az Európai Unióban Magyarország az elsők között hirdeti meg idén indult, kétéves fejlesztési programját. Gyurcsány Ferenc elmondta: a kormányzás új szakaszához érkeztek: a lassan lezáruló bontás és az átépítés után kezdődik a fejlesztés. Ugyanakkor a Fidesz alelnöke szerint a kormány a projektek címe és a kedvezményezett neve alapján döntött az EU-támogatásokról, és nem vette figyelembe a régiókban megfogalmazott véleményeket. A politikus hozzátette: a kiemelt projektekről politikai döntés született.

A Budai Vár, ezen belül is a volt főparancsnokság épületének felújítása, az Esztergomi Bazilika pincerendszerének rekonstrukciója, a Szépművészeti Múzeum térszint alatti bővítése, a Liszt Ferenc Zeneakadémia, a szentendrei skanzen, vagy Balatonfüred reformkori városrészének megújítása is szerepel azon kiemelt projektek között, amelyek leginkább európai uniós forrásból valósulhatnak meg.

A kormány ugyanis szerdai ülésén döntött az Új Magyarország Fejlesztési Terv akcióterveiről, amelyek alapján a következő hónapokban összesen 2.800 milliárd forint értékű fejlesztés kezdődik el részben pályázati úton, részben pedig kiemelt projektek révén.

Sok pénz, sok munka

A kormány ennek részeként most döntött - összesen több mint 500 milliárd forint támogatási értékben - 271 kiemelt projekt támogatásáról is.

Ezek közül 191 esetében 6 hónapon belül meg lehet kötni a szerződést, 80 esetében pedig a projekt támogatott ugyan, de átdolgozásra van szükség, így újabb döntés novemberben születhet róluk.

A most eldöntött kiemelt fejlesztések között vannak a fenti nemzeti jelentőségű beruházások, vannak országos humánprogramok, és összesen 123 útépítés megvalósítását is támogatja a kormány 882 kilométer hosszban 49 milliárd 300 ezer forintért.Lebontás után fejlesztés

A miniszterelnök szerint ezzel a kormányzás új szakaszához érkeztek. Eddig átépítés volt, amelynek része a lebontás is, most viszont a fejlesztések időszaka kezdődött el.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta az átláthatóság és az ellenőrizhetőség fontosságát, valamint azt, hogy 2014-ig mintegy 7 ezer milliárd forintnyi EU-s forrásból 11 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg.

Ellenzéki települések is nyertek

"Ebben az esetben nem igaz az a régi közmondás, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze. Az itt felsorolt projekteknek jelentős része bizony olyan településre kerül, amelyet ellenzéki polgármester vagy ellenzéki többségű képviselőtestület vezet" - mondta a kormányfő.

Bajnai Gordon önkormányzati és településfejlesztési miniszter arról szólt, hogy azokat a fejlesztéseket, amelyek a versenyeztetés, pályáztatás útján is megvalósíthatóak, nem vették be a kiemelt projektek közé. Ezek részletes listáját csütörtökön hozzák nyilvánosságra.Hol van a pénz?

A Fidesz alelnöke az InfoRádióban elmondta: "Magyarországon az európai uniós források olyanok, mint a szellemek: állandóan beszélnek róluk, de még senki sem látta őket".

Pelczné Gáll Ildikó hozzátette: a kiemelt fejlesztésekről is gyakran szó van, a miniszterelnök pedig a Magyarországra érkező eurómilliókról beszél, felmerül tehát a kérdés, hogy hol vannak ezek a pénzek és az azokból megvalósuló fejlesztéseket.

A legnagyobb ellenzéki párt alelnöke közölte: a kormány decemberben azt ígérte, hogy már januárban kiírják az első pályázatokat, erre azonban csak jóval később került sor, így, a késlekedések és csúszások miatt elveszik egy év.

A kormány kisajátította a döntést

Pelczné Gáll Ildikó úgy véli, hogy a kormány ugyanazokat a hibákat követi el most a második Nemzeti Fejlesztési Terv kapcsán, mint korábban: nem törekedett sem társadalmi, sem politikai konszenzusra, kapkod és hiteget.

"A kormány kisajátította magának a teljes döntési folyamatot, semmiféle átláthatóság, ellenőrizhetőség nincs benne. A Regionális Fejlesztési Tanácsok élére pártkomisszárokat ültettek" - közölte a Fidesz alelnöke, aki hozzáfűzte: a források elosztásáról szóló döntési folyamat végén a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a kormány dönt majd szűk körben.

Hanganyag: Németh Zoltán és Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A pesti Csikágó újraéled

A pesti Csikágó újraéled

Budapest talán egyik legtöbbször sztereotipizált városrésze a VIII. kerület. A negatív konnotációktól most elvonatkoztatva gondoljunk csak bele, hogy a területén található a Palotanegyed, illetve megannyi ismert galéria választotta ezt a környéket székhelyéül. A nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Műtárgyak Éjszakája Fesztivál idén több mint 100 művészeti programot sorakoztat fel. Ezekből válogattunk számotokra, különös figyelmet fordítva a VIII. kerület művészeti, kulturális sokszínűségére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×