eur:
389.75
usd:
362.17
bux:
0
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

A KDNP szerint nincs látszatja a parlagfű elleni védekezésnek

Hatékony védekezést szeretne a KDNP a parlagfű elleni harcban. A párt képviselője szerint jelenleg ötletszerű programokra folyik el a pénz.

Nincs látszatja a parlagfű-mentesítésre elkülönített 4 milliárd forintnak- állítja a Kereszténydemokrata Néppárt. Molnár Béla parlamenti képviselő szerint a pénz elfolyik, ötletszerű programokra költik el.

Kifogásolta, hogy az ügyet először az ÁNTSZ-re bízták, majd a megyei közigazgatási hivatalokhoz rendelték, 2006 óta pedig még kormánybiztosa sincs az ügynek.

Az ellenzéki honatya szerint az nem elegendő, hogy néhány százalékkal csökkent a parlagfüves területek száma, mert a gyom rendkívül allergén, és ellenálló is. Pollenjei évtizedekig életképesek.

Molnár Béla kifogásolta, hogy idén alig rendeltek el kényszerkaszálást. Azt is nehezményezte a politikus, hogy ha el is rendelnek ilyet, akkor már a növény nagyban virágzik, és ha ki is vágják, pollenjeit szétszórja.

Emlékeztetett arra is, hogy Magyarországon mintegy 5 millió hektár számít parlagfűvel rendkívül fertőzött területnek, ebből pedig másfél millió állami tulajdon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 6. 08:10
2024. május 6. 07:57
×
×
×
×