eur:
389.63
usd:
361.82
bux:
68511.54
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Martonyi: "a levegőben van a kormány lemondása"

Továbbra is az előrehozott választásokat és a kormányváltást tartaná jó megoldásnak a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke. Martonyi János ugyanakkor nem a kormányfő balatonőszödi beszédét tartja a jelenlegi probléma leglényegesebb elemének, mint mondja, a baj az, hogy annak kiszivárgása óta sem változott semmi.

A Heti Válasz Martonyi János volt külügyminiszterrel közöl interjút. A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke nem ismer olyan csodafegyvert, amellyel el lehetne távolítani a Gyurcsány-kabinetet. Ugyanakkor kitart azon véleménye mellett, hogy előrehozott választásokra és kormányváltásra van szükség. Martonyi János nem a kormányfő balatonőszödi beszédét tartja a jelenlegi probléma leglényegesebb elemének, mint mondja, a baj az, hogy annak kiszivárgása óta sem változott semmi, "öt hónapja tovább süllyed az ország, sőt, már inkább zuhan". Az Orbán-kormány külügyminisztere fenntartja azt az állítását, hogy "az átgondolatlanságnak és a hatalmi dölyfnek ez a mai elegye az elmúlt rendszer jellemzője volt". A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke szerint "a levegőben van a kormány lemondása, a parlament feloszlatása".

A HVG annak jár utána, hogy miért fogadják szerte az országban tiltakozók Gyurcsány Ferencet, miközben a miniszterelnök jelentős uniós források elosztásáról egyeztet a városokkal. A lap rámutat, hogy a következő hét évre beígért 8000 milliárd forint uniós támogatásból márciustól egyelőre csak 31 milliárd forint lesz elérhető, és az is módfelett szigorú pályázati feltételek mellett. A HVG szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a növekedés biztosítékának, sok vállalkozó viszont a valóságtól elrugaszkodottnak tartja az új támogatási elveket. A pályázatotkat kiírók ugyanis olyan árbevétel-növekedést várnak el a támogatott vállalkozásoktól, amire például Antalffy Gábor, a Kisosz ügyvezető elnöke szerint csak azok a cégek képesek, amelyek uniós források nélkül is tudnának fejleszteni. Részletek a HVG-ben.

A Figyelő felhívja a figyelmet arra, hogy szűkülő forrásokból gazdálkodnak a nemzeti parkok, egyes helyeken ráadásul a bevételnövekedés szempontjai és a lazuló ellenőrzés alapvető értékeket veszélyeztetnek. A hatósági jogkör megvonásával és a támogatások visszafogásával egyre inkább gazdálkodásra kényszerítik a nemzeti parkokat, amelyekben másfél év alatt 20 százalékkal csökkentik a dolgozók számát. Kérdés, nem megy majd mindez a természetvédelmi érdekek rovására? A Figyelő idézi Sólyom Lászlót is. A köztársasági elnök azt mondta, hogy semmilyen gazdasági érdek nem élvezhet elsőbbséget a természet védelmével szemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Az év eddigi legdrágább irodaháza cserélt gazdát Bécsben

Az év eddigi legdrágább irodaháza cserélt gazdát Bécsben

Megvásárolta a Wilhelm von Finck csoport tagvállalataként működő Euro Real Estate az IMMOFINANZ-tól a City Tower Vienna-t - számolt be róla az eladó. A 87 méter magas irodaépület több mint 150 millió eurós (kb. 58 milliárd forint) vételára az idei év eddigi legmagasabb összegű tranzakciója az osztrák ingatlanpiac irodaszegmensében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×