Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Márki-Zay Péter új pártot alapít

Infostart / InfoRádió
2022. március 10. 14:27
Nem a Mindenki Magyarországa Mozgalom alakul párttá, hanem egy új konzervatív-szabadelvű pártot szeretne felépíteni, amely az Európai Néppártnak is tagja lehetne, és – a négy év múlva következő országgyűlési választás után – önálló frakcióval is rendelkezhetne – mondta Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje az InfoRádió Aréna című műsorában. A pártszervezésről azt mondta, már elindult, mert van két párt Magyarországon, amelyre építhet: az Új Kezdet Gémesi György vezetésével és a Pálinkás József vezette Új Világ Néppárt.

Másfél éve felvetődött, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) párttá szerveződjön, de az elnökség úgy döntött, hogy a mozgalomból nem akar pártot építeni – mondta Márki-Zay Péter a beszélgetésben. Érvként azt említette, hogy az MMM közösségében most sokféle ember dolgozik, köztük hozzá hasonló módon kiábrándult korábbi Fidesz-szavazók, korábbi MDF- vagy KDNP-tagok, konzervatív, jobboldali, keresztény politikusok, de baloldali emberek, liberálisok, zöldek, nemzeti radikálisok is, és nem akarták elveszteni őket. Ugyanakkor az ellenzéki kormányfőjelölt nem tett le arról, hogy pártot építsen.

"Egy olyan, nem tolvaj konzervatív pártot szeretnénk, amelyre tisztességes emberek is, valódi keresztény emberek is nyugodtan szavazhatnak. Most ilyen nincs, ez egy óriási hiba. Nyilván ott van a Jobbik mint jobboldali párt, radikálisok, de a volt MDF-es, volt fideszes szavazók hiányolják azt, hogy egy becsületes jobboldali párt is legyen Magyarországon. Tehát, még egyszer mondom, a Jobbiknak nem a tisztességét kétségbe vonva, hanem a pozícióját: Ők egy keresztényszociális érzékenységű nemzeti radikális párt, mi egy konzervatív, gazdasági kérdésekben szabadelvű, európai néppárti hagyományokkal, azokat követő és Európai Néppárthoz csatlakozó pártot szeretnénk" – mondta Hódmezővásárhely polgármestere.

A pártszervezésről azt mondta, már elindult, mert van két ilyen párt Magyarországon, amely ezt a réteget képviseli, az Új Kezdet Gémesi György vezetésével és a Pálinkás József vezette Új Világ Néppárt.

"Ennek a két pártnak az egyesítésével és nagyon sok, akár az MMM-ben, akár azon kívül politizáló vagy aktivistaként dolgozó jobboldali, szabadelvű, keresztény embernek a részvételével egy magyarországi Európai Néppárt-tagpártot mindenképpen szeretnénk felépíteni, van egy ilyen törekvés – jelentette ki a műsorban. – Március 15-én az Európai Néppárt vezetője, Donald Tusk is idelátogat Budapestre, és nyilvánvaló, hogy az én varsói látogatásom vagy éppen Mikulas Dzurindánál, az Európai Néppárt pártalapítványának a vezetőjénél tett látogatásom Pozsonyban vagy Manfred Weberrel való beszélgetésem Brüsszelben mind azt szolgálták, hogy legyen az Európai Néppártnak Magyarországon egy jelentős szervezete. Ezt mi föl is fogjuk majd építeni."

Arról, hogy ki vezetné az új alakulatot, azt felelte, hogy voltak, akik őt javasolták a pártelnöki pozícióra, de ezt Gémesi Györggyel és Pálinkás Józseffel szeretné majd rendezni, egyelőre hármuk neve fémjelzi a kezdeményezést: "Most egyelőre, ha úgy tetszik, mindhármunk neve fémjelzi ezt a kezdeményezést, és éppen ma (az interjú március 9-én készült, a szerk.) délután lesz Budapest itt egy olyan összejövetel, ahol Konzervatívok a kormányváltásért jeligével mintegy 200 volt országgyűlési képviselőt, akadémiai elnököt, minisztert, jegybankelnököt fognak együtt látni" - mondta Márki-Zay Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: "Ugye a Konzervatívok a kormányváltásért azt sugallja, hogy addig is, amíg ezt a pártot mi formálisan nem alapítjuk meg, minden tisztességes keresztény embert, minden igazi magyar hazafit, jobboldali embereket arra kérünk, hogy most a kormányváltás érdekében az Egységben Magyarországért Szövetségre szavazzon."

Az általa szorgalmazott hetedik parlamenti frakcióval kapcsolatban, amelyet az Egységben Magyarországért mozgalomban összefogó hat ellenzéki párt elutasított, Márki-Zay Péter a következőt mondta: "Amikor én egy saját frakciót szerettem volna a parlamentben, akkor részben az így is bejutó roma képviselőkre gondoltam, akik három pártból érkeznek most, a három roma képviselő, részben azokra a konzervatívokra, akiket most az ellenzéki pártok közül egyik sem képvisel említett okokból, tehát európai néppárti típusú konzervatívokra gondolunk, illetve a civilekre. Három igen jelentős közösséget képviseltünk volna a hetedik frakcióval. Ezt a pártok nem fogadták el, de mi egy konzervatív, jobboldali, szabadelvű, gazdasági kérdésekben minimum szabadelvű pártot, tehát ami nem állampárti, hanem piacpárti, ezt csak hogy tisztázzuk, alulról jövő kezdeményezés. A centralizációval szemben a decentralizációt, az önkormányzatoknak a függetlenségét hirdeti, a fékek, ellensúlyok rendszerét, tehát egy ilyen szabadversenyen, tisztességes pályázatokon jogállami módon eldöntött gazdasági fejlődést biztosító pártot, ezt mindenképpen szeretnénk megalapítani.

Azt gondolom, hogyha most nem, majd a következő parlamentben lesz már ennek saját frakciója is."

Az új párt nevével kapcsolatban Márki-Zay Péter úgy válaszolt: "Már vannak nevek is, ezek még munkanevek, természetesen majd a bejegyzéssel lesz meg csak a párt végleges neve."


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Márki-Zay Péter új pártot alapít
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást