Nyitókép: MTI/EPA/Reuters/Yves Herman

Két nap alatt két miniszter is lemondott a Matovic-kormányban

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2021. március 23. 15:37
Igor Matovič kormányának újabb két minisztere nyújtotta be a lemondását. A szlovák kormányfő legnagyobb bírálója, Richard Sulík gazdasági miniszter állt fel a székéből azzal, hogy pártja, a Szabadság és Szolidaritás ezzel teljesítette a miniszterelnök személyi feltételeit, így sor kerülhet a kormány átalakítására. Hasonlóképp cselekedett Mária Kolíková igazságügyi miniszter is. A labda most Igor Matovič térfelén pattog. A tárgyalások folytatódnak, a türelem pedig egyre fogy. 

Leginkább egy bonyolult keresztrejtvényhez – más vélemények szerint cirkuszhoz – hasonlít Szlovákiában a kormányban kialakult huzavona. Lemondásra felszólító üzengetések, egymásnak támasztott ultimátumok, elkezdődő, majd félbeszakadó tárgyalások – ezek a legjellemzőbb pontjai az OĽaNO, az SaS, a Sme rodina és a Za ľudí alkotta négyeskoalíció viszonyának. A választópolgárok türelme egyre fogy, a megoldást mégis az érintetteknek kell meghozniuk. A kormányválság mielőbbi lezárásának érdekében Richard Sulík gazdasági miniszter, kormányfő-helyettes hétfőn délután benyújtotta a lemondását, melyet Zuzana Čaputová köztársasági elnök kedden már el is fogadott.

Sulík annak reményében mondott le, hogy Igor Matovič kormányfő is így tesz, ahogy azt vasárnap megígérte. A gazdasági miniszternek az elnöki palotában zajló lemondási aktusát követően Zuzana Čaputová államfő bírálta a kormányt, hogy Richard Sulíknak nem tette lehetővé a vállalkozók kártalanításáról szóló törvény elfogadását, egyben kijelentette, hogy a Szabadság és Szolidaritás, vagyis a SaS elnökének a kabinetből való kilépését olyan gesztusnak tekinti, amely hozzájárul a kormányválság megoldásához.

Előzőleg Richard Sulík azt mondta, az egyezség ráeső részét teljesítette, most Igor Matovičon a sor, hogy teljesítse az adott szavát. Az SaS elnöke azt is kijelentette, ha Igor Matovič továbbra is a kormány tagja akar maradni, akkor ő is ragaszkodik a kormánytagsághoz. „Igor Matovič azt mondta, benyújtja lemondását, ha előtte én is így teszek. Ezt most éppen megtettem, nincs semmi akadálya annak, hogy ezt ő is folytassa” – mondta Richard Sulík.

Amennyiben a kormányfő nem teljesíti a vasárnap tett ígéretét, az SaS kész kilépni a kormányból. Ez azt jelentené, hogy távozna az oktatásügyi- és a külügyminiszter.

Matúš Bystriansky, az Igor Matovič kormányfő vezette OĽaNO szóvivője közölte, hogy mozgalmuk kész továbbra is tárgyalni a koalíciós partnerekkel. „Az OĽaNO tudomásul veszi Richard Sulík lépését, hogy lemondott a gazdasági miniszteri és kormányalelnöki posztról. Igor Matovič kormányfő és az OĽaNO elnöke ennek alapján hamarosan tárgyalásra hívja őt a kormányátalakítás folytatásáról” – mondta a szóvivő.

Kedden kora délután újabb bejelentés történt. A legkisebb koalíciós párt, a Za ľudí vezető politikusai is kamerák elé álltak, és közölték, hogy a párt jelöltje,

Mária Kolíková igazságügyi miniszter is feláll a bársonyszékből, de ha átalakul a kormány, szívesen visszaülne abba.

A labda most ismét Igor Matovič térfelén pattog. Koalíciós partnerei a saját minisztereik visszahívásával ugyanis eleget tettek a kormányfő vasárnap este támasztott feltételeinek. Sajtóinformációk szerint Igor Matovič az új kormányban korrupcióellenes kormányalelnöki posztot szeretne betölteni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Két nap alatt két miniszter is lemondott a Matovic-kormányban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást