Nyitókép: WILL OLIVER

Maguktól ugranak az EU-párti brit miniszterek, mielőtt kilöknék őket

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2019. július 22. 10:26
"Ha Boris Johnson lesz a miniszterelnök, lemondok" – ezzel fenyegetőzött a brit pénzügyminiszter, akit néhány másik kormánytag is követhet. Philip Hammond volt az egyik leghatározottabb EU-párti politikus a jelenlegi brit kabinetben, aki többször is figyelmeztetett a Johnson által képviselt "kemény brexit" veszélyeire.

"Inkább megyek, minthogy leváltsanak" – ezekkel a szavakkal jelentette be szinte bizonyosan borítékolható lemondását a brit pénzügyminiszter. Philip Hammond nemcsak azért volt meghatározó figurája May távozó miniszterelnök kormányának mert az egyik legfontosabb tárcát vitte.

Emellett ő volt az, aki másokkal szemben végig felvállalta Európa-pártiságát, de elfogadta a brexitet és így azon dolgozott, hogy a szigetország a kilépés után is minél közelebb maradjon az unióhoz. A hét második felében Boris Johnson, az ideológiájában sokkal radikálisabb "kemény brexit" szószólója nyeri el a Konzervatív Párt vezetői és így a miniszterelnöki posztot is.

"Az ő kormányában szolgálni annyit jelentene, hogy elfogadnám, hogy október 31-én akár megállapodás nélkül, szabályozatlan módon lépjünk ki az unióból" – mondta egy hétvégi tévéműsorban Hammond. A pénzügyminiszter ezért közölte, hogy inkább szerdán,a tévében is közvetített parlamenti azonnali kérdések órájában lemond.

Hozzátette: egyszerű képviselőként másokkal együtt

azon fog dolgozni, hogy a parlament megakadályozza a "no-deal" brexitet,

amely szerinte egy sor megrázkódtatáshoz vezet majd az északír határellenőrzéstől kezdve az áremelkedéseken át az akadozó gyógyszerellátásig.

"Bízom abban, hogy a parlament meg tudja akadályozni, hogy a jóváhagyása nélkül ne történjen meg a szabályozatlan kilépés október 31-én. Másokkal együtt azért dolgozom majd, hogy az új kormány ezt ne tudja meglépni."

Hammond távozása azért borítékolható, mert a May miniszterelnök utódlásáért folyó verseny győztesét kedden hirdetik ki – és

Boris Johnsonra felmérések szerint háromszor több párttag készült szavazni,

mint ellenfelére, Jeremy Hunt külügyminiszterre.

A múlt héten már az igazságügyminiszter, David Gauke is jelezte: lemond, ha Johnson lesz a miniszterelnök. David Lidington, a de facto brit miniszterelnök-helyettes és Greg Clark vállalkozásügyi miniszter – két további EU-párti kormánytag – szintén vagy lemond, vagy arra számíthat, hogy Johnson eltávolítja őket a kormányából.

Helyettük várhatóan keményvonalas brexit-párti politikusokból áll majd össze az új brit kormány, ami azt üzeni, hogy Johnson komolyan gondolja majd a minden áron történő, októberi kilépést.

A távozó pénzügyminiszter hozzátette: nem kárt akar okozni az új kormánynak, csak azt biztosítani, hogy az megpróbáljon az EU-val együtt olyan szabályrendszerről megállapodni, amelynek nyomán Nagy-Britannia uniós kilépése megvédi a brit gazdaságot.

Közben a siker küszöbén álló

Johnson visszatért korábbi bombasztikus stílusához.

"Ne figyeljetek a pesszimistákra! Ha embert tudtunk küldeni a Holdra, akkor az ír határkérdést is megoldjuk" – mondta. Az eredetileg brit kérésre az EU-val az északír határ átjárhatóságára kidolgozott "garancia" az, ami miatt nagyszámú konzervatív képviselő nem volt hajlandó megszavazni a kilépést szabályozó és Brüsszellel kötött megállapodást.

Ez pedig olyan parlamenti patthelyzetet okozott, aminek nyomán Nagy-Britannia nem tudta betartani a márciusi határidőt és kilépni az unióból. Johnson az újabb halasztást akarja elkerülni a mindenáron való kilépésről szóló ígéretével.