Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Brüsszelben is tüntettek a cseh kormányfő ellen

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2019. június 19. 20:15
Andrej Babiš cseh kormányfő lemondását már nemcsak Csehországban követelik, mintegy kétszázan tüntettek ellene Brüsszelben is. Luděk Niedermayer, az ellenzéki TOP 09 párt EP-képviselője kijelentette, az uniós támogatások körül kialakult botrány egyféleképpen feloldható.

Luděk Niedermayer szerint a Babiš-üggyel európai politikusok is foglalkoznak.

„A német politikusoknak meglehetősen nehéz meggyőzni a lakosokat arról, hogy jó ötlet

több 10 milliárd eurót elkülöníteni az európai uniós költségvetésben arra, hogy az unió támogasson egy szegényebb országot úgy, hogy végül ez a pénz olyan helyi milliárdosok zsebében köt ki,

akik jelen vannak a politikában” – fogalmazott a TOP 09 párt képviselője. Hozzátette, bízik benne, hogy az Andrej Babiš körül kialakult botrány nem vezet ahhoz, hogy más szegényebb tagállamok nem jutnak majd hozzá a támogatásokhoz, és veszélybe kerül az unió kohéziós politikája.

Az ellenzék azzal vádolja Andrej Babišt, hogy visszaélt az uniós támogatásokkal, és összeférhetetlenség van politikai, valamint vállalkozói szerepvállalása között, ezért haladéktalanul távoznia kellene a kormány éléről. Babiš a vádakat elutasította, politikai kampánynak minősítette, és ismételten kijelentette, hogy önként nem fog lemondani.

„Arra vannak a szabad választások, hogy az emberek kinyilváníthassák a véleményüket”

– mondta a cseh kormányfő. Úgy véli, az ellenzéki politikusok nem az igazságot közvetítik az emberek felé, akik hamis információk hatására vonulnak az utcára.

Petr Fiala, a Polgári Demokratikus Párt elnöke elmondta, hogy kedden az ellenzék bizalmatlansági indítványt terjesztett a prágai képviselőház elé a kétpárti koalíciós kabinet ellen. A rendkívüli parlamenti ülés összehívásához szükséges aláírásokat az öt ellenzéki párt pénteken akarja átadni Radek Vondráčeknek, a képviselőház elnökének. A hatályos szabályok szerint a házelnöknek ezt követően egy héten belül össze kell hívnia a rendkívüli parlamenti ülést. Fiala szerint az ellenzék azzal számol, hogy a bizalmatlansági indítvány megvitatására a jövő héten kerül sor.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Brüsszelben is szerveztek egy kisebb tüntetést Babis ellen
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást