Nyitókép: CHRISTIAN BRUNA

Szlovák újságírógyilkosság: volt nyomozó is van a gyanúsítottak között

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2018. szeptember 27. 12:30
Nyolc embert vettek őrizetbe, egyikük állítólag a révkomáromi rendőrség nyomozójaként dolgozott korábban. A meggyilkolt újságíró, Ján Kuciák apja azt mondta, nem lepte meg a rendőrségi akció.

Az InfoStart is beszámolt arról, hogy Szlovákiában a rendőrség elfogta a Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya februárban történt meggyilkolásával gyanúsítottakat. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség nyomozói csütörtök reggel őrizetbe a dél-szlovákiai Gútán vettek nyolc személyt. Közülük az egyik állítólag egy gútai férfi, Tomáš Sz., aki korábban a révkomáromi rendőrség nyomozójaként dolgozott. A rendőrség hajnali 4 órától van a helyszínen. Egy helikoptert is bevetettek, az utcát, ahol az akciót végrehajtották, lezárták.

Ugyanabban az időben, miközben a bűnüldözői ügynökség őrizetbe vette a volt komáromi rendőrt, Gútán egy másik akció is zajlott. A szlovák hírportálok percről-percről szállítják a legfrissebb híreket. A Pluska információi szerint az Erdő utcában őrizetbe vették a volt nyomozó unokatestvérét is. A DenníkN úgy tudja, a gyanúsítottak megtalálásában segíthettek azok a műholdfelvételek, melyeket az Egyesült Államok adott át Szlovákiának.

Ján Kuciak édesapja fia korábbi munkaadójának, az Aktuality.sk portálnak azt mondta, hogy a mai akció nem érte őket meglepetésként.

Ján Kuciak az Aktuality.sk hírportál szerkesztőségében dolgozott oknyomozó újságíróként. Kuciakot és jegyesét február 21-én gyilkolták meg a Galántához közeli nagymácsédi házukban. A brutális kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság indítékául minden bizonnyal Kuciak tényfeltáró cikkei szolgáltak.

Daniel Lipšic, a Kuciak család jogi képviselője, egykori szlovák belügyminiszter a közösségi hálón arra kérte a nyilvánosságot, hogy bízzon a nyomozás eddigi eredményeiben. A nyomozás, amelyben az Europol és más külföldi egységek is részt vettek, a kiterjedését tekintve precedens nélküli volt.

„Tudom, hogy a közvélemény nálunk általában szkeptikusan viszonyul a védelmi szervezeteinkhez, de most arra kérem a nyilvánosságot, hogy bízzon a nyomozásban.”

Denisa Saková szlovák belügyminiszter arról számolt be, hogy a gyilkossági ügyben eddig mintegy 200 tanút hallgattak ki, és több tucat szakértői jelentést készítettek. Információi szerint a nyomozócsapat több mint 90 tagból áll. A csütörtöki razzia után úgy fogalmazott, örül annak, hogy előrelépés történt a nyomozásban, de tudja, hogy a jogerős ítéletig még hosszú az út.