Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Fordulat a sportlövők ügyében, vannak még kérdések

Infostart
2021. május 21. 13:37
A nemzetközi sportági szövetségtől érkezett levél a botránnyal kapcsolatban. Péni István "amnesztiát" kapott.

Közleményt adott ki a Magyar Sportlövők Szövetsége a sportlövőbotrány jelen fázisában pénteken.

Ismert, a közelmúltban egy indiai sportági világkupadöntőn szerepelt a magyar csapat, ahol két tag, Sidi Péter és Péni István összekülönbözött, olyannyira, hogy a csapat nem tudott kiállni a döntőre a házigazda ellen. Később kiderült, valaki járt - az időközben doppingbotrányba keveredett - Péni István szállodai szobájában, sokak szerint maga Sidi Péter, akinek versenyzői engedélyét a sportági szövetség később felfüggesztette.

A mostani közlemény arról szól, hogy a Nemzetközi Sportlövőszövetség Orvosi és Antidopping Bizottságának minden részletre kiterjedő vizsgálata, illetve az annak során tett megállapítások alapján az ISSF felmentette Péni István válogatott sportlövőt, aki ennek alapján mostantól az ISSF égisze alatt rendezett eseményeken teljes jogosultsággal állhat rajthoz.

A sportág nemzetközi vezetője szerint tehát

Péni István doppingügyben vétlen, vele szemben szabotázs történt,

Sidi Péter magyar sportlövő egyértelműen, láthatóan, szabálytalanul lépett be és illegálisan tartózkodott 45 percig Péni István szállodai szobájában, később pedig a magyar szövetség által feltett három kérdésre nem adott magyarázatot:

  1. Kinek a megbízásából lépett be Péni István szobájába?
  2. Kitől kapott kulcsot a szobába való belépéshez?
  3. Mit csinált a szobában?

A közlés szerint a laboratóriumi vizsgálatok egyértelműen kimutatták az oda egyáltalán nem illő Furosemid – egy vízhajtó – jelenlétét a bevizsgált, Péni István által használt D-vitamin kapszulákban.

A bontatlan dobozokkal végzett laboratórium vizsgálatok igazolták, hogy az említett D-vitamin normális esetben Furosemidet nem tartalmaz.

A magyar szövetség szerint "az ISSF rendkívül gyorsan járt el és humánus döntést hozott", amelynek köszönhetően Péni István az előttünk álló eszéki Európa-bajnokságon lőállásba állhat.