Nyitókép: MTI/EPA/Igor Kovalenko

Felfüggesztették, de elnök maradhat Aján Tamás

Infostart
2020. január 22. 22:33
90 napra felfüggesztette a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöksége Aján Tamást, aki 2001 óta elnökként irányítja a szervezetet. Áprilisig az egyik alelnök, az amerikai Ursula Papandrea viszi az ügyeket - írja az Insidethegames oldala egy IWF-es forrásra hivatkozva.

A cikk szerint Aján Tamás vita nélkül elfogadta a dohai rendkívüli elnökségi ülésen született döntést, amely alapján az átmeneti időszakban is elnök marad, de Papandrea látja el a vezetői feladatok egy részét.

A következő időszak működésének részleteiről az IWF közleménye adhat pontosabb képet.

A szervezetnek ez a háromhónapos idő elengedő lehet arra, hogy az ARD korrupciós és doppingvádakat megfogalmazó filmjének állításait alaposan kivizsgálja - írja a portál.

Aján Tamás két hete az InfoRádióban tételesen cáfolta a vádakat, és azt mondta, hogy a német közszolgálati csatorna műsora az ötvenéves sportvezetői pályafutását tette tönkre.