Magyarországon nincs koronavírusos beteg - nap hírei

Infostart
2020. február 29. 22:00
Továbbra sincs koronavírussal fertőzött ember Magyarországon. Sajtóértesülés szerint Magyarországra látogat a pápa. Elhunyt Székely Éva olimpiai bajnok úszó, a Nemzet Sportolója.

Elhagyhatta a karantént a Kambodzsa partjainál kikötött óceánjáró hajóról hazatért harmadik magyar utas is - hangzott el az M1 híradójában. Még 16-an vannak megfigyelés alatt a Dél-pesti Centrumkórházban. Láng-Bognár Kinga, a koronavírus elleni védekezésért felelős operatív törzs szóvivője közölte: továbbra sincs fertőzött ember az országban.

Visegrádi kormányfői csúcstalálkozóttartanak szerdán Prágában. A négy ország vezetői egyebek közt megvitatják a koronavírus terjedésének megakadályozásával kapcsolatos időszerű kérdéseket - erősítette meg a cseh kormányfő. Andrej Babiš emlékeztetett: eddig egyik visegrádi államban sem találtak koronavírusos beteget.

Világszerte újabb intézkedéseket jelentettek be a koronavírus terjedése miatt. Franciaországban betiltják az 5 ezernél nagyobb létszámú zárt téri rendezvényeket, és elmarad a vasárnapra tervezett párizsi félmaraton is. Olaszország három leginkább érintett tartományában a jövő héten sem lesz tanítás az iskolákban. Japánban Abe Sindzó kormányfő átszámítva 766 milliárd forintos rendkívüli csomagot jelentett be a járványügyi helyzet kezelésére. Hozzátette: hamarosan kiderül, meg lehet-e tartani a nyári tokiói olimpiát.

Magyar nemzeti érdeknek nevezte a Törökországban lévő szírek hazatérését a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter azután beszélt erről Facebook oldalán közzétett videójában, hogy Ankara előzőleg közölte: már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni és el tudja látni a menekülteket. Recep Tayyip Erdogan államfő közlése szerint már mintegy tizennyolcezer szíriai menekült kelt át a török határon az Európai Uniós.

Megállapodott a feszültség csökkentéséről Oroszország és Törökország az észak-szíriai Idlíb tartományban. A térségben több mint 30 török katona esett el a katonai műveletekben. Az Ankarában folytatott tárgyalásokon arról is megegyeztek, hogy folytatják a harcot a terrorista szervezetekké nyilvánított fegyveres csoportok ellen.

Békemegállapodást írt alá az Egyesült Államok az afganisztáni tálib lázadók vezetőivel a katari fővárosban. Az egyezség értelmében az amerikai katonák 14 hónapon belül kivonulnak Afganisztánból, cserébe biztonsági garanciákat kapnak, továbbá ígéretet a tálibok és a kabuli kormány közötti párbeszéd azonnali megkezdésére.

Magyarországra látogat Ferenc pápa - számolt be az M1 Híradója egy vatikáni tudósító Twitter-bejegyzésére hivatkozva. Az információ szerint a katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárónapjára, szeptember 20-ra érkezhet Magyarországra. Az értesülést hivatalosan még nem erősítette meg a Vatikán.

Magyarország ambicionálja a koszovói KFOR-misszió parancsnokságát 2021-ben - jelentette ki Washingtonban a távirati irodának a Magyar Honvédség parancsnoka. Korom Ferenc az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának alelnökével tárgyalt a Pentagonban.

Törvényjavaslatot nyújtott be az LMP a nyugdíjasok helyzetének javításáért. Schmuck Erzsébet, elmondta: azt javasolják, hogy a 12 éve nem emelt 28.500 forintos minimálnyugdíjat növeljék 72.500 forintra, és azonnal legyen nyugdíjkorrekció, ha az infláció a tervezett nyugdíjemeléshez képest meghaladja az 1 százalékot. Az LMP-s politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy januárban a fogyasztói árak 4,7 százalékkal nőttek, hogy az élelmiszerek pedig csaknem 7 százalékkal drágultak.

A Városliget területére szerdán elfogadott változtatási tilalom visszavonását kéri a fővárostól a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa. Baán László hangsúlyozta: tárgyalóasztalnál kell tisztázni, hogy Budapest vezetése miért akarná leállítani a fővárosiak érdekeit szolgáló zöldfejlesztést. Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze azt mondta: a változtatási tilalom egyáltalán nem terjed ki a növénytelepítési munkákra.

Elhunyt Székely Éva olimpiai bajnok úszó– közölte a Magyar Úszószövetség. A Nemzet Sportolója 92 éves volt. Székely Éva az 1952-es helsinki olimpián megnyerte ezt a 200 méteres mellúszást, négy év múlva pedig ezüstérmes lett Melbourne-ben. 36 országos, 12 Európa- és hat világrekordot állított fel, nyolcszor nyerte meg a főiskolai világbajnokságot. Székely Évát beválasztották az úszó Hírességek csarnokába, 2004 óta volt a Nemzet Sportolója.