- Trump elővette egyik leghűségesebb emberét a választási bukás után
- Beütött a félidős választás az AI-boomnak, meghátráltak a befektetők
- JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre?
- Szakértő: új politikai elit alakul ki Amerikában, a folyamat feltartóztathatatlan
- Csizmazia Gábor: kezdődik az „adok-kapok” Trump elnök és a kongresszusi demokrata többség között
- A vég kezdete Donald Trump számára – a Financial Times a választásokról
„Amerika hatalmas lépést tett hátrafelé a történelemben a legutóbbi választások eredményeivel” – írta a Truth Social nevű közösségi oldalán az amerikai elnök. De ne féljetek, minden korábbinál nagyobb formátumban és erősebben térünk vissza! – tette hozzá.
A keddi félidős választásokat „kék hullám” – demokrata párti előretörés – jellemezte, amelynek mértéke megdöbbentette a republikánusokat és fellelkesítette a demokrata pártiakat. A megélhetési költségek növekedése miatti düh következtében a demokraták a konzervatívok olyan hagyományos védőbástyáiban is győztek, mint Texas és Kansas – írta az AFP hírügynökség.
A Republikánus Párt a kongresszus mindkét házában elvesztette a többséget, törvényhozói tehetetlenségre kárhoztatva Donald Trumpot a mandátuma hátralévő két évében.
Az elnök „harci állásba” helyezkedett a demokrata párti kongresszusi többséggel szemben – írta szintén az AFP. Pénteken tanácsadóját, Stephen Millert, a keményvonalas jobboldal vezetőjét nevezte ki a fehér házi kabinetfőnök stratégiai fontosságú tisztségére. Szombaton pedig Dana White-ot, a kevert harcművészetek sportága, az MMA első számú globális szervezetének, az Ultimate Fighting Championshipnek (UFC) az elnökét kérte fel arra, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.