- Reza Pahlavi, a sah fia megszólalt Ali Hamenei megölése után: szerepet vállalna Irán átmeneti kormányzásában, ha megbukik a rezsim
- Videó: zokogva jelentette be Ali Hamenei ajatollah halálhírét az iráni tévében a műsorvezető
- Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „addig, amíg sikerül elérni a célt”
A legfőbb iráni vallási és politikai vezető, Ai Hamenei ajatollah meggyilkolása „hadüzenet a muszlimok ellen” – jelentette ki Maszúd Peszeskján iráni elnök vasárnap.
Közleményében hozzátette, hogy a legfőbb vezető haláláért bosszút állni „Irán legitim joga és kötelessége”, és Teherán „meg is fog tenni mindent, hogy eleget tegyen ennek a kötelességnek.”
Az Iránra támadók elleni súlyos katonai választ jelentett be vasárnap Ali Laridzsáni, a nemzetbiztonsági tanács vezetője is. „Ma olyan erővel csapunk le rájuk, amilyennel még soha nem találkoztak” – írta az X-en közzétett bejegyzésében.
A szombati amerikai–izraeli légitámadások gyakorlatilag a teljes iráni katonai csúcsvezetést kiiktatták:
Irán megerősítette, hogy a szombati csapásokban meghalt a védelmi miniszter, a vezérkari főnök és több katonai vezető is.
Az iráni állami média szerint a szombati amerikai–izraeli támadásokban meghalt
- Aziz Nasirzadeh, Irán védelmi minisztere,
- Abdolrahim Muszavi, a fegyveres erők vezérkari főnöke,
- Mohammad Pakpour vezérőrnagy, az elit Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) parancsnoka, valamint
- Ali Shamkhani, az iráni Védelmi Tanács titkára is.
Iránban és világszerte is egyszerre ünnepelnek és gyászolnak az iszlamista rezsim hívei és ellenfelei, hatalmas tömegtüntetéseket tartanak.
Teheránban egy nappal a háború kezdete után, vasárnap reggel százezres tömegtüntetést tartottak a rezsimpártiak, amelyen Ali Hamenei, az amerikai–izraeli légitámadások során megölt vallási és politikai vezető fotóit lobogtatták, és bosszút követeltek.
Előző éjjel viszont a csendes utcák felett az örömujjongás hangjai hallatszottak: minden tömbházban égtek a lámpák, nyitva voltak az ablakok, és sípolás, kiabálás, ujjongás, néhol tűzijátékok hangja hallatszott, miközben halált kiáltottak az iszlamista rezsimre.
Az iráni háború második napjának összes hírét elolvashatja percről percre tudósításunkban.