Nyitókép: MTI/EPA/Reuters pool/Stephane Mahe

Fejérdy Gergely: bár most megúszta a francia kormány, bármikor megbukhat

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2025. október 16. 20:43
Túlélt két bizalmatlansági szavazást is Franciaországban Sébastien Lecornu második kormánya. A politikus első kormányalakítási kísérlete 14 óra után bukott meg, így ez most mindenképpen sikernek tekinthető számára, de nagyon nehéz időszak következik Franciaország számára a súlyos válságban lévő gazdaság miatt – mondta az InfoRádióban a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

Elbukott az új francia kormány elleni két bizalmatlansági indítvány a csütörtöki szavazáson a nemzetgyűlésben. A radikális baloldali Engedetlen Franciaország javaslata 271 szavazatot kapott, míg a szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés bizalmatlansági indítványát 144 képviselő támogatta. A kormány megbuktatásához legalább 289-re lett volna szükség az 577 fős nemzetgyűlésben.

A baloldal által benyújtott indítványhoz egy az egyben társult a radikális jobboldal, tehát a Nemzeti Tömörülés, a Marine Le Pen nevéhez fűzhető párt képviselőcsoportja, illetőleg a szocialista pártból is néhányan – mondta Fejérdy Gergely, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádióban. Hozzátette: ezzel szemben a radikális jobboldali párt által benyújtott indítványhoz nem társult a baloldali szavazókör, viszont a republikánus mérsékelt jobboldali pártból hárman átszavaztak.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy

Sébastien Lecornu kormánya elkezdheti a működését.

„Ez már a második Lecornu-kormány, az első csak egy 14 órát tudott működni” – fogalmazott a szakértő.

„A kormány munkához foghat, de csak most kezdődik az igazán nehéz időszaka, hiszen az első és legfontosabb témakör, amivel foglalkoznia kell, a jövő évi költségvetés, és már most jelezte a szocialista párt, hogy a bizalmi szavazáson ugyan kegyes volt a miniszterelnökhöz, de legközelebb nem biztos, hogy így lesz” – mondta Fejérdy Gergely.

A szocialisták frakciója 69 főből áll az 577 fős nemzetgyűlésben, de az övék a mérleg nyelve, mert ha a szocialista párt többsége a kormány ellen szavaz, akkor nagy valószínűséggel a jobb és a baloldali voksokkal együtt meglesz a 289 szavazat, és megbukik a kormány – magyarázta a szakértő.

Most azért bukott el a két bizalmatlansági indítvány, mert

az új miniszterelnök ígéretet tett, hogy felfüggeszti a nyugdíjreformot a következő elnökválasztásig.

A nyugdíjreform 2023-ban Emmanuel Macron elnök egyik legfontosabb döntése volt, de az új miniszterelnök ezt hajlandó volt felfüggeszteni a 2027-es elnökválasztás utánig. Ez volt az egyik követelése a szocialista pártnak.

Volt egy másik követelése is, amit elfogadott a miniszterelnök. A francia alkotmányban van egy olyan lehetőség, amely lehetővé teszi, hogy a miniszterelnök átvigye a költségvetési törvényt anélkül, hogy a nemzetgyűlés szavazna róla, és ez esetben a pártok benyújthatnak bizalmatlansági indítványt. A legtöbb esetben ezzel tudták eddig is átvinni a költségvetési törvényt 2022 óta. Viszont a miniszterelnök lemondott erről, ez is a szocialista párt egyik követelése volt – mondta Fejérdy Gergely, hozzátéve: a szocialistáknak van egy harmadik követelésük is, amit bizonyos fokig már bele is építettek a költségvetési tervezetbe, amit a kormány letett az asztalra. Ez a gazdagok, illetve a nagyvállalatok megadóztatása. De a lényeg az, hogy

ma Franciaországban nincs olyan többség, ami hajlandó elfogadni egy egyoldalú költségvetést. Mindenképpen csak konszenzusos megoldás lehetséges

– fogalmazott. És a nagy kérdés az, hogy a jelenlegi francia politikai elit tud-e olyan konszenzusra jutni, hogy át tudjon menni a költségvetés. Nagyon nagy a kétség, hogy tud-e 289 szavazatot szerezni a kormány költségvetési javaslata még módosításokkal együtt is.

„Ha ez nem sikerül, és nincs költségvetése Franciaországnak, akkor sincs világvége, ez nem olyan helyzet, mint az amerikai shutdown” – fogalmazott.

A franciáknál akkor áthidaló megoldásra kerül sor, az idei költségvetést vihetik majd tovább, és amíg nincs új megoldás, ami valószínűség szerint egy előre hozott választás lehet, addig a 2025-ös költségvetési törvény lesz érvényben. De ez például nem számol semmiféle inflációs adattal, ami a szociális juttatások, a nyugdíj területén és máshol is problémát okoz a polgárok számára, akik kevesebb pénzhez fognak jutni. „Ez egy nehezebb és rossz megoldás, de stabilitás hiánya nagy problémákat hozhat a jövőben az amúgy is nagyon eladósodott Franciaországnak” – mondta Fejérdy Gergely, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádióban

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Franciaország két sikertelen bizalmatlansági indítvány Fejérdy Gergely
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást