- Erika Kirk, az özvegy megrázó beszéde Charlie Kirk búcsúztatásán: „láttam utána a testét”
- Donald Trump Charlie Kirk búcsúztatásán: „megölték, mert elmondta az igazságot”
- Hatalmas a tömeg a lelőtt konzervatív aktivista temetésén
- Charlie Kirk özvegyét utódjává nevezték ki
- Újabb részletek derültek ki a Charlie Kirk elleni merényletről
- Vádat emeltek a Charlie Kirk gyilkosság gyanúsítottja ellen
Kash Patel, az FBI igazgatója elmondta Charlie Kirk halála kapcsán: a nyomozók vizsgálják a halálos lövés leadásának helyszínét, valamint azt, hogy a fegyvert miként szállították a helyszínre, és voltak-e esetleges társtettesek.
Az elkövető egy közeli épület tetejéről lőtt, és megfigyelőkamerák felvételein az is látható, ahogy egy feketébe öltözött alak leugrik a tetőről.
A 31 éves Charlie Kirköt, a Turning Point USA konzervatív csoport alapítóját a Utah Valley Egyetemen egy fiatalok számára tartott vitafórumon gyilkolták meg szeptember 10-én.
A merénylet elkövetésével a 22 éves Tyler Robinsont gyanúsítják, akire az ügyészség halálbüntetés kiszabását kérte. A helyszínen talált lőszerekre politikai üzeneteket véstek.
Kash Patel közölte: górcső alá veszik, hogy a gyanúsított lakását kik keresték fel a merényletet megelőző órákban, illetve napokban.
Még azt is megvizsgálják, kik milyen kézmozdulatokat végeztek Kirk közelében a halálos lövés leadása előtt, amelyeket lehetséges jelzésként is lehet értelmezni.
Kirk búcsúztatását vasárnap tartották az arizonai Glendale-ben, a State Farm stadionban, beszédet mondott Donald Trump amerikai elnök is. Charlie Kirk temetését szűk családi körben tartják.