Nyitókép: MTI/AP/Julia Demaree Nikhinson

Erika Kirk, az özvegy megrázó beszéde Charlie Kirk búcsúztatásán: „láttam utána a testét”

Infostart / MTI
2025. szeptember 22. 06:24
Charlie Kirk megújulást kívánt hazájának, ennek szolgálatába állította egész munkásságát - jelentette ki a hónap elején meggyilkolt amerikai konzervatív aktivista búcsúztatóján felesége és mozgalmának új vezetője, Erika Kirk.

Erika Kirk megrázó beszédett mondott férje, Charlie Kirk búcsúztatásán, és köszönetet mondott a világ minden részéről érkezett, százezresre becsült tömegnek a részvétért és a részvételért.

A búcsúztatást a glendele-i stadionban tartották, és a kormány több tagja mellett részt vett rajta és beszédet mondott Donald Trump amerikai elnök is, aki a legmagasabb polgári kitüntetést adományozta Charlie Kirknek.

Erika Kirk emlékeztetett arra, mennyire fontos volt férjének Isten szolgálata, és kijelentette, hogy halálát úgy értékelte, az Úr magához szólította. Úgy vélte, hogy Kirk halála fordulópont volt az ország életében.

Erika Kirk felszólalt az erőszak ellen, és emlékeztetett arra, hogy Charlie Kirknek a mozgalom eszméinek terjesztésében a beszélgetés volt a fő módszere.

„Erőszakra sohasem erőszak a válasz”

– emelte ki, a szeretet fontosságát hangoztatva.

A 31 éves Charlie Kirköt, a Turning Point USA konzervatív csoport alapítóját a Utah Valley Egyetemen egy fiatalok számára tartott vitafórumon gyilkolták meg szeptember 10-én.

Az özvegy elmesélte azt is, hogy amikor a merénylet után a kórházban újra látta férje testét, férjét halvány mosolyt látott az ajkán, amiből arra következtetett, hogy nem szenvedett a halála előtt.

„Családunk, házasságunk csodálatos volt, Charlie nagyon hiányozni fog nekem” – mondta Erika Kirk, és emlékeztetett arra, hogy Charlie Kirk számára kiemelten fontos volt a család szerepe a személyes életében és társadalomszemléletében is, és azt tanította, hogy házastársára mindenki segítőként tekintsen.

Férje után Erika Kirköt választották a a Turning Point USA vezetőjévé. Ezzel kapcsolatban hangoztatta, hogy tovább szeretné vinni férjének örökségét, köztük azt a törekvését, amely szerint irányt kívánt mutatni a társadalomban helyüket kereső fiataloknak.

Charlie Kirk temetésére szűk családi körben kerül sor.