Robert Fico a közösségi hálóra feltöltött videójában sajnálatát fejezte ki, hogy az Európai Unió vezetői nem vettek részt a második világháború befejeződésének 80. évfordulóján tartott ünnepségeken Pekingben.
Hszi Csin-ping a Robert Fico szlovák kormányfővel való találkozója után méltatta Szlovákia hozzáállását és Kínával való barátságát. Az ázsiai ország vezetője megjegyezte, hogy Peking továbbra is kész erősíteni az együttműködést Pozsonnyal. Rámutatott arra is, hogy a nemzetközi közösségnek nagyobb szüksége van az együttműködésre és az egységre, mint valaha. A kínai államfő reményét fejezte ki, hogy Szlovákia a jövőben is hozzájárul Kína és az Európai Unió kapcsolatainak kiegyensúlyozott és stabil fejlődéséhez.
A vezetők egyetértettek abban is, hogy „kölcsönösen támogatják országaik kiválasztott fejlődési útjait”, valamint, hogy erősíteni fogják a tapasztalatcserét a közigazgatás területén. Kína emellett kész tovább mélyíteni a kölcsönös politikai bizalmat.
Robert Fico a közösségi hálóra feltöltött videójában az EU vezetőinek is üzent, amiért azok nem vettek részt a második világháború befejezésének 80. évfordulóján tartott ünnepségeken Pekingben. „Szeretném kifejezni sajnálatomat, hogy az unió tagállamainak vezetői nem jöttek el erre a globális eseményre.
Ha úgy gondolták, hogy így elszigetelik a kínai ünnepségeket, akkor elszámolták magukat, mivel ma csak az EU volt elszigetelve.
A kínai elnök egyértelműen jelezte, hogy a világ éppen a béke és a háború közti döntés előtt áll, Kína pedig készen áll döntő szerepet játszani a világ új, békés elrendezésében”– mondta a szlovák miniszterelnök.
Robert Fico újból hangsúlyozta, hogy „egy szuverén állam miniszterelnökeként senki sem szabhatja meg, mely helyekre látogathatok el és melyekre nem”.
A kormányfő hozzátette, hogy bár pekingi látogatása csak két napig tart, mindent megtesz, hogy maximálisan kihasználja a díszszemlére érkezett vezetőkkel töltött időt. A videóban megemlítette keddi találkozását Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és arról is tájékoztatott, hogy szerdán nem formális keretek közt „több tíz elnökkel” beszélt, akikkel szolgálati útjaikat vitatták meg és jövőbeli közös programokat terveztek. Alekszander Lukasenka fehérorosz elnökkel egyetértettek abban, hogy találkozót kell szervezniük a két ország gazdasági együttműködésének lehetőségei kapcsán. Luong Cuong vietnami elnökkel pedig hivatalos vietnami látogatásának előkészítéséről egyeztetett. Aleksandar Vucic szerb elnökkel a Szlovákia és Szerbia közti kereskedelemről, a szerbiai Expo 2026 világkiállításról beszélt.
Robert Fico csütörtök este tér vissza Szlovákiába, Kassára, majd pénteken Ungvárra utazik, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Julija Szviridenko kormányfővel tárgyal.