Nyitókép: jonathanparry/Getty Images

Elfogták a Budapesten viperával emberekre támadó németeket

Infostart
2023. március 15. 18:25
Hazájukban letartóztatták őket.

Szerda reggel razzia volt Lipcse és Jéna több lakásában, s ennek során a német rendőrök letartóztatták a 21 éves Emilie D.-t és Moritz S.-t – azt a két embert, akit a magyar hatóságok is kerestek, miután gyanújuk szerint részt vettek a Becsület napja idején történt szélsőbaloldali támadásokban – írta a 24.hu és a 444.hu. A két ember "közösség tagja elleni erőszak" miatt szerepelt a rendőrség listáján.

A támadásokat követően több német fiatalt, illetve egy magyar és egy olasz nőt is letartóztattak. A magyar nőt azóta szabadon engedték a bizonyítékok elemzése alapján, de gyanúsított maradt az ügyben. A Szikra mozgalom aktivistája ártatlannak vallja magát.

Georg Maier belügyminiszter a Bild című német lapnak az eset kapcsán azt mondta, hogy az "akciók világossá teszik, hogy a közép-németországi biztonsági hatóságok következetesen fellépnek a feltételezhetően baloldali szélsőséges indíttatású erőszakos bűncselekményekkel szemben".