Nyitókép: Alessia Pierdomenico/Bloomberg via Getty Images

Feledy Botond: Brüsszelnek elég a varsói és budapesti vita, nem kell egy római is

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2022. szeptember 26. 17:00
Csak egy kardcsörte volt, várhatóan nem lesz következménye Ursula von der Leyen múlt heti, az olasz választásokkal kapcsolatos kijelentésének – véli Feledy Botond külpolitikai elemző.

Az Európai Bizottság elnöke az olasz választási kampány utolsó napján úgy fogalmazott: ha Olaszország a parlamenti választások után „nehéz helyzetbe kerül”, megvannak az eszközeink, mint Lengyelország és Magyarország esetében. Feledy Botond szerint azonban sem Olaszország, sem az Európai Bizottság nem akar konfliktust a másikkal.

A külpolitikai elemző szerint az olasz választások kapcsán Ursula von der Leyen, illetve az Európai Bizottság és az olasz kormány között egy régebb óta tartó párbeszéd volt megfigyelhető, ami során Georgia Meloni – a most győzelmet arató konzervatív pártszövetség vezetője – többször jelezte, hogy szívesen újratárgyalná a kétmilliárd euró értékű újjáépítési támogatás ügyét.

Ezekben a párbeszédekben még Paolo Gentiloni, a EU olasz gazdasági biztosa is alapvetően az unió álláspontját képviselte, miszerint nem érdemes a már megszületett megállapodáshoz hozzányúlni, amely révén Olaszország egyébként is kapott már pénzt. Végül ennek a folyományanként hangzott el a bizottság elnökétől – a jogállamiság kontextusában –, hogy „ha Olaszország a parlamenti választások után »nehéz helyzetbe« kerül, megvannak az eszközeink”, utalva a költségvetési feltételességi mechanizmusra, amit eddig egyedül Magyarországgal szemben alkalmaztak.

Feledy Botond nem tartja valószínűnek, hogy ez a kijelentés fogja meghatározni az olasz kormányalakítást. „Az eurózónak az egyik legeladósodottabb országáról beszélünk, ahol a GDP több mint 150 százalékára rúg az államadósság, tehát

Róma – bármilyen kormány is van – nem engedheti meg magának, hogy rossz viszonyt ápoljon a nemzetközi befektetőkkel, illetve az Európai Központi Bankkal”

– hangsúlyozta a szakértő, aki arra számít, hogy Georgia Meloni, minden radikális történelmi háttere ellenére is, egy inkább kiegyező viszonyra törekszik majd az Európai Bizottsággal; részben az adósságkezelés miatt, részben hogy hozzájussanak az újjáépítési alaphoz. „Lehet, hogy kardcsörtetés volt a kampányidőszakban, de nem valószínű, hogy ezzel a csatával akarnának megnyitni valamit az olasz kormányzat első intézkedései közül” – fejtette ki.

A külpolitikai elemző szerint inkább az a kérdés, sikerül-e valamilyen módosítást elérniük az RRF (Recovery and Resilience Facility) alappal kapcsolatban az Európai Bizottságnál. Utóbbinak mindenképp az az érdeke, hogy zökkenőmentesen haladjon az újjáépítési alap kihasználása, és minden ország le tudja hívni a „mérföldkövek” teljesítésével egyezően, az azokkal arányos támogatásokat. Feledy Botond megfogalmazása szerint az olasz támogatási szerződésben rengeteg mérföldkő van, nem kis részben például az igazságügyi rendszer reformjával kapcsolatban. Ha ezekkel a mérföldkövekkel nem elégedetlenek az új kormány részéről, márpedig ez a kritika eddig nem hangzott el, akkor teljesíthetők, így nem várható, hogy az Európai Bizottság direkt ellenségessé változna, hiszen

bőven elég neki a varsói és budapesti vita

– jegyezte meg Feledy Botond. „Ilyen szempontból nem keres konfliktust, sőt, bizonyos szempontból az alapító és egyben a harmadik legnagyobb tagállamot kifejezetten szereti, ha a saját oldalán tudja, nem pedig a belső ellenzéke között.”

Az olasz választásokról és az új politikai helyzetről szóló Aréna-felvételt megnézheti itt:


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Feledy Botond: Brüsszelnek elég a varsói és budapesti vita, nem kell egy római is
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást