Nyitókép: Pexels

Teherán játszva keresztbe tehet a globális olajpiacnak

Infostart / InfoRádió - Harangozó Éva
2019. augusztus 31. 11:30
Mivel Irán katonai képességei a nyolcvanas évek óta jelentősen nőttek, ezért ha lezárja a Hormuzi-szorost, azzal jelentős fennakadást okozhat a térség és a világ olajkereskedelmében – derül ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont kutatásából.

A Hormuzi-szorosban a világ teljes olajtermelésének ötöde megy át naponta. Deák András György, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének munkatársa szerint Irán, ha akarja, tudja korlátozni az itt áthaladó forgalmat.

"Maga a Hormuzi-szoros formálisan ugyan

40 kilométer széles, de valójában csak pár tengeri mérföldön hajózható,

tehát egy nagyon szűk átjáróról van szó - mutatott rá a szakember. - Nem okoz túlzott nehézséget lezárni. Ez az, ami a problémát jelentheti, hogy katonailag Irán ezt megteheti."

Deák András György szerint

az viszont kétséges, hogy Irán véglegesen le tudja zárni a szorost.

"Nagyon komoly időre fennakadásokat tud okozni. Az Egyesült Államok korábban importált ebből a régióból olajat, 2010 előtt őket is közvetlenül érintette az, hogy mi zajlik a régióban. Ez a helyzet megváltozott, mert az Egyesült Államokban nagyon fölfutott a termelés, mintegy duplájára, ma már majdnem olajexportőr állam" - emlékeztetett az MTA munkatársa.

A szakértő hozzátette, ha az Egyesült Államok nem lép ebben a helyzetben, akkor

India vagy Kína lesz kénytelen beavatkozni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hormuzi-szoros lezárásának veszélye
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást