Nyitókép: MTI/EPA/Florian Wieser

Elemző: az OPEC ezen a magas szinten tarthatja az olajárakat

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2021. október 7. 15:33
A kőolaj-exportáló országokat tömörítő szervezet, az OPEC+ miniszterei hétfőn délután megerősítették azt a korábbi döntést, amely szerint novemberben napi 400 ezer hordó mennyiségben növelik a kitermelést. Eközben a Brent nyersolaj ára hordónként 82 dollár fölé szökött, ami hároméves csúcs. A döntés hátterét és a várható következményeket Pletser Tamás, az Erste Bank olaj-, és gázipari elemzője világította meg.

Az OPEC már korábban jelezte, hogy havi 400 000 hordós mértékben fogja növelni a napi olajtermelését az év végéig. A legutóbbi, ezzel megegyező döntés azt jelenti, hogy november 1-jétől naponta ennyivel emelkedik a kartell és a vele szövetséges államok termelése. Ez azért okozhatott egyébként meglepetést, mert olyan befektetői elgondolások is voltak, amelyek szerint az érintett országok hajlandóak lennének esetleg nagyobb mértékben növelni a kínálatukat, tekintettel a kőolajpiacon egyre erősebb a szűkület. A kereslet jelentősen meghaladja a kínálatot, ehhez pedig hozzájárul az is, hogy a mostani gázpiaci helyzet miatt egyre több szereplő vált földgázról kőolajra, ami extra keresletet generál - mondta el Pletser Tamás, az Erste Bank olaj-, és gázipari elemzője.

Az OPEC azzal magyarázta, hogy kitartottak az eredeti, korábban elhatározott forgatóköny mellett, hogy meglátásuk szerint az extra földgázkereslet mellett a negyedik negyedév szezonálisan általában gyengébb szokott lenni, ami ellensúlyozza az többlet keresletet.

Mindemellett a koronavírus-járvány utóhatása érdekesen jelenik meg a folyamatokban: a jelenlegi keresletetre maga a járvány már alig hat, ugyanis a legtöbb pandémia sújtotta állam az újabb hullám ellenére sem eszközöl lezárásokat, tekintettel az oltások jelentette hatékony védelemre. Ugyanakkor az OPEC-döntéshozók fejében még mindig megvan az, hogy a járvány adott esetben visszatérhet, ezért is próbálják mesterségesen olyan állapotban tartani a piacot, hogy a kereslet meghaladja a kínálatot. Ami egyébként a készletek leépüléséhez vezetett, és 10 éves mélypontra kezd csökkenni a globális kőolajkészletek nagysága.

Az OPEC arra készül, hogyha a keresletnövekedés hirtelen megtorpanna egy újabb koronavírus-járványhullám következtében, akkor is legyen számára szabad tér és a termelését fenn tudja tartani,

mondjuk például azzal, hogy a készleteket visszatöltik - mondta az Erste Bank olaj-, és gázipari elemzője.

A Brent nyersolaj hordónkénti ára több mint 82 dollárra ugrott kedden, ami hároméves csúcs. Arra a kérdésre, hogy várható-e további csúcsdöntés a következő napokban, az elemző úgy válaszolt: ez nem zárható ki, ám úgy tűnik, hogy az OPEC elégedett ezzel az árral, ezt szeretnék tartani.

"Látható jelek vannak már arra is, hogy a 80 dollár fölötti területen a keresleti oldal is elkezd reagálni, ennek az árszintnek már van egy komoly keresletcsökkentő hatása.

Azt gondolom, hogy az OPEC nem szeretné, hogy visszaessen a kereslet, hiszen ők el akarják adni a terméküket" - mondta Pletser Tamás.

Az elemző rámutatott: globálisan és széleskörűen emelkednek a nyersanyagok árai. A Bloomberg nyersolaj-, illetve nyersanyag index, ami 23 nyersanyagot tartalmaz, most 2011 után ismét csúcsokra került.

"Tízéves csúcsán van az összes nyersanyag és energiahordozó ára, ez pedig összességében okoz egy erőteljes inflációs nyomást.

Egyre erősebb az a vállalkozás, hogy a téli időszakban újabb inflációs csúcsokat fogunk látni hazánkban is,

illetve globálisan is - zárta szavait a Pletser Tamás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
OPEC döntés a kitermelés növeléséről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást