Nyitókép: Pixabay.com

Átcsomagolás lehet a megoldás a visszaküldött magyar exportbaromfi esetében

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2020. január 25. 12:00
Egyelőre még nem lehet megbecsülni, hogy mekkora kárt okozhat a madárinfluenza idei megjelenése itthon a baromfiágazatban. Sok hazai baromfihúst, illetve -terméket exportáló cég kénytelen visszafordítani a már útnak indított árut az elmúlt napokban hozott importkorlátozások miatt.

Baromfihús és pulyka kivitelére eddig nem volt lehetősége Magyarországnak Kínába, mert még nem dolgozták ki azt a protokollt, amely ezeknek a termékeknek a kereskedelmét a két ország számára lehetővé tette volna – mondta az InfoRádiónak a Baromfi Terméktanács igazgatója. Csorbai Attila hozzátette: 2019 áprilisában ugyanakkor már aláírták az erről szóló a megállapodást, ezt a folyamatot akasztotta meg az a bejelentés, hogy Kína szerdán megtiltotta a madárinfluenza miatt a baromfi és a víziszárnyashús importját egész Magyarországra.

"Decemberben kezdődtek a protokollos kapcsolódó, üzemi auditok két termékkör esetében. A víziszárnyas-húsok tekintetében már korábban létezett protokoll. Egy cég auditáltatta magát és szállított is terméket Kínába. Az ő esetükben nyilván kár történik."

Több, úgynevezett harmadik ország szintén bevezetett korlátozó intézkedéseket. Dél-Korea, az Egyesült Arab Emírségek, Izrael és Tajvan szintén egész Magyarország területét korlátozottá nyilvánította.

Csorbai Attila közölte,

a legutóbbi, 2016/2017-es madárinfluenza-járvány körülbelül 15-17 milliárdos kárt okozott az ágazatnak

– 13-15 milliárd forintot tettek ki az állományok leöléséből és a területek fertőtlenítéséből eredő károk –, ezen felül körülbelül 4 milliárd forint volt a közvetett kár, például az exportkiesés és a vágóhidak leállása.

"Ezek a cégek elvesztették a piacaikat. Az, hogy ki és milyen mértékben tudott erre a piacra visszakerülni, milyen termékekkel és milyen mennyiségekkel, szinte lehetetlen valós időben lekövetni. Hónapok kellenek, hogy információhoz jussunk ezekben a térségekben az exportkiesésekből származó károkról és mennyiségekről."

A terméktanács igazgatója azt is elmondta, hogy a baromfihúst és baromfiterméket exportáló magyar cégek helyzetét az is megnehezíti, hogy sokan az árut már elindították az időközben korlátozó intézkedéseket foganatosító országokba.

"Azokról a piacokról, ahol ezeket a termékeket nem fogadják be,

a legrosszabb esetben vissza kell hozni Magyarországra, átcsomagolni, és meg kell keresni azokat a helyeket, ahol a termékek értékesíthetők - bármilyen áron is."

A madárinfluenza vírusát január közepén egy Komárom-Esztergom megyei pulykatelepen mutatták ki, több mint 53 ezer pulykát kellett leölni. Pár nappal később, egy Hajdú-Bihar megyei kacsatelepen is igazolták a vírus jelenlétét, ott a 115 ezres kacsa leöléséről kellett intézkedni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Madárinfluenza és a helyzet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást