Nyitókép: Kovács Tamás

Órákon belül kiderülhet, hány csillaggal gazdagszik Budapest

Infostart
2019. március 27. 13:08
Akár több fővárosi éttermet is érinthet a régóta várt bejelentés.

Várakozások szerint szerdán jelentik be a Michelin Guide európai listáját, amelyen akár két-három újabb budapesti étterem is felbukkanhat az egycsillagosok között – mondták a Világgazdaságnak gasztronómiai szakértők.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, aki a többek által az egyik nagy esélyesnek tartott Stand étterem társtulajdonosa is Széll Tamással és Szulló Szabinával, legalább egy-két új Michelin-csillagban reménykedik. Herczeg Zoltán, a Dining Guide felelős kiadója, aki szerint viszont akár három-négy új budapesti éttermet is érinthet az új Michelin-csillagok hetek óta várt bejelentése.

A gasztronómiai szakértő hangsúlyozta, a meglévő öt budapesti Michelin-csillag mellé várt újabbak további turisztikai vonzerőt jelentenének, és időszerűek is lennének, mert a budapesti topéttermek szerinte meglehetősen alulreprezentáltak a nyugat-európaiakhoz képest a világ legnépszerűbb étterem- és szállodakalauzában.

Szulló Szabina, a Stand étterem séf tulajdonosa és Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or akadémia elnöke március 13-án az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt.