Gyermek- és környezetvédelmi kérdéseket és a megváltozott munkaképességű emberek ellátásának emelését is tárgyalja mai ülésén a kormány – közölte a miniszterelnök. Magyar Péter közösségi oldalán azt írta, a mintegy 40 napirendi pont között szerepel az önálló Országos Környezetvédelmi Főhatóság létrehozása, szigorítások a környezetvédelmi szankcióknál, illetve egy eddig nem látott mértékű országos fásítási program. Szó lesz a kaszinókoncessziók teljes átalakításáról is.
Segítséget ajánlott az Európai Néppárt elnöke ahhoz, hogy Magyarországnak ne kelljen napi egymillió eurós bírságot fizetnie az európai külső határok védelmekor alkalmazott menekültügyi szabályok miatt – számolt be róla a miniszterelnök, miután Manfred Webert fogadta Budapesten. Magyar Péter közösségi oldalán azt írta: a kormány az eddig kiszabott bírság jóváírását is fogja kérni az új uniós költségvetés tárgyalásakor.
Eddig 2 ezer milliárd forint értékű ügyben tett feljelentést a kormány – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. Ruff Bálint közölte: folyamatban van a Századvég átvizsgálása is, amely az elmúlt tíz évben 20-30 milliárd forint közpénzt kapott tanulmányokra és kutatásokra.
Bejelentést tesz a Gondosóra-program miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál a kormány – közölte a tudományos és technológiai miniszter. Tanács Zoltán szerint korábban kiderült, hogy a Kormányzati Szolgáltató Központ és a Fidesz közötti megállapodás alapján a párt aktivistái egy meghatározott, 78 év feletti felhasználói kör személyes adatai alapján kerestek fel idős embereket.
Novák Katalint, Varga Juditot és Balog Zoltánt is meghallgathatja az Országgyűlés kegyelmi botrány felelőseit feltáró bizottsága. A testület tiszás elnöke a bizottság alakuló ülése előtt elmondta: az iratanyagok feltárásával kezdik meg a munkát.
A közmédia-testület kormánypárti jelöltjeit támogatta, az ellenzékiet ismét elutasította az Országgyűlés művelődési bizottsága. A testület élére Bayer Judit médiajogászt, médiakutatót javasolják.
Európában elsőként kötött szerződést a 4iG Csoport az amerikai SpaceX két szolgáltatásának bevezetéséről. A két megállapodást a Texasban írták alá. A Starlink Mobile a 4iG magyarországi és nyugat-balkáni távközlési vállalatainak földi mobilhálózatait egészíti ki azokon a területeken, ahol a mobilhálózat lefedettsége korlátozott vagy nem áll rendelkezésre.
Új pályázatot írnak ki a tankerületek arra a 116 iskolaigazgatói pozíciók, ahol ideiglenes megoldásról döntött az oktatási miniszter. Lannert Judit Facebook-oldalán írt arról, hogy a nyáron 467 iskolaigazgatói kinevezés járt le, de csak 351helyre találtak megfelelő pályázót.
Három év szünet után újraindult a személyvonat-közlekedés Miskolc és Tiszaújváros között. A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint a vasúti pálya több ponton megújult, és 3 kilométeren megszüntették a lassújeleket.
A jelenlegitől eltérő szerkezetű uniós költségvetést és új saját forrásokat nevezett szükségesnek az az Európai Tanács elnöke ahhoz, hogy a tagállami hozzájárulásokat észszerű szinten lehessen tartani. António Costa Luxembourgban hangsúlyozta, az EU-nak az év végéig megállapodásra kell jutnia a következő hosszú távú költségvetésről. António Costa még ma Budapestre érkezik és tárgyal Magyar Péter miniszterelnökkel.
Magyarország harmadik alkalommal akadályozta meg Ukrajna uniós csatlakozási folyamatának továbblépését, ezúttal a csatlakozási tárgyalások 2. és 3. klaszterének technikai lezárásának blokkolásával. Az Ukrainszka Pravda brüsszeli forrásai szerint a magyar kormány csak akkor járulna hozzá a továbblépéshez, ha Ukrajnában előrelépés történik az ukrajnai magyar kisebbség jogainak biztosításában.
Kijev hivatalosan közölte a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezettel, hogy az orosz légtér nem biztonságos - jelentette be az ukrán külügyminiszter. Volodimir Zelenszkij elnök tegnap figyelmeztetett, hogy az ukrán drónok miatt az orosz légtér "rendkívül veszélyessé" válik.
Oroszország kész érdemi tárgyalásokra az ukrajnai háború rendezéséről, ha új lendületet kap a folyamat – jelentette ki az orosz elnök. Vlagyimir Putyin szerint Moszkva nem a konfliktus befagyasztását, hanem a háború lezárását és tartós békét akar.
A német hatóságok egy fehérorosz-orosz és egy lett-orosz kettős állampolgárságú férfit azonosítottak a lipcsei drónincidens elkövetőiként. A két férfit a repülőtér közelében talált DNS-nyomok alapján azonosították, amelyekre egy drónon, egy robbanóanyaggal megtöltött konzervdobozon, illetve egy fára rögzített antennán bukkantak.
Terrorellenes nyomozást indított a német rendőrség, miután tegnap támadás ért egy elektromos alállomást a kelet-németországi Jänschwalde település hőerőműve közelében. Az ismeretlen elkövetők feltehetően saját maguk által fabrikált, a szilveszteri tűzijátékok rakétáira hasonlító eszközöket vetettek be.
Iránban 11 ember meghalt az éjszakai amerikai légicsapásokban. 7 ember Huzesztán tartományban vesztette életét, míg Hormozgán tartományban egy esküvő 4 vendége lett a csapások áldozata. Az amerikai támadások után Irán rakétákkal és drónokkal támadott amerikai katonai támaszpontokat és érdekeltségeket a Perzsa-öböl térségében.