Magyar Péter miniszterelnököt, Kapitány István gazdasági és energetikai minisztert, valamint Kármán András pénzügyminisztert és Pósfai Gábor belügyminisztert is lefotózták a Hungaroringen, nem sokkal a Forma–1-es Magyar Nagydíj kezdete előtt. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter is közzétett egy posztot, amelyben azt írta: „Buszok készenlétben, tele a Volán boxutcája, aki nem helikopterrel jön, visszük busszal!”
A Forma–2-es és Forma–3-as futam már véget ért, most mindenki a 15 órakor rajtoló Forma–1-es futamot várja.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője rajtolhat majd az élről. A 26 éves pilótának ez az idei első, pályafutása során pedig a 17. pole pozíciója. Norris tavaly megnyerte a magyarországi futamot. Ez volt az idei első kvalifikáció, amit nem a Mercedes valamelyik versenyzője nyert meg. A büntetések után végül Leclerc rajtol a második, Piastri a harmadik, a holland Max Verstappen (Red Bull) a negyedik, Hamilton az ötödik, a brit George Russell (Mercedes) a hatodik, Antonelli pedig a hetedik helyről.