Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól – közölte Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán. A kormányfő bejelentette, az ukrán fél hivatalos jegyzékben vállalta az összes pont végrehajtását és a megállapodást beépítette az uniós kisebbségi akciótervébe is. Ennek nyomán az Európai Unió tagállamai magyar jóváhagyással megállapodtak, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját.
Benyújtotta a közmédia teljes átalakítására vonatkozó törvényjavaslatát a Tisza-kormány – közölte a kormánypárt parlamenti frakcióvezető-helyettese. Melléthei-Barna Márton közösségi médiaoldalán azt írta, a törvényjavaslat a független, objektív közmédia kialakítását tűzi ki célul. Megszűnik az MTVA átláthatatlan szerkezete, finanszírozása. Létrejön a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. és újra önállóvá válik a Magyar Távirati Iroda. Megszüntetik a Duna Médiaszolgáltató és az MTVA vezérigazgatóinak vezetői megbízatását.
Eközben az uniós tagállamok támogatását sürgeti a magyarországi médiaszabadság reformjához a Nemzetközi újságíró-szervezet. A Bizottság az Újságírók Védelméért felszólította a tagállamokat, hogy a jövő heti tanácskozáson ösztönözzék a magyar kormányt a sajtószabadságot erősítő, uniós joggal összhangban álló intézkedésekre.
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a 2026-os pedagógus-béremelés korrekcióját az oktatási tárca. Az év elején már végrehajtott 10 százalékos emelésen felüli 0,4 százalékpontnyi korrekcióra uniós vállalás miatt van szükség. Ellenkező esetben zárolhatják az oktatási programokat és vissza kell fizetni a már megkapott uniós támogatásokat.
Szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél – közölte a gazdasági és energetikai miniszter. Kapitány István szerint az átvilágítás célja, hogy a tárca külgazdasági területének irányítása alatt működő intézmények a lehető legnagyobb hatékonysággal, átláthatósággal és eredményességgel szolgálják a magyar gazdaság érdekeit, az export növekedését.
Egyeztetést kezdeményez az oktatási miniszterrel a Közszolgálati Egyetem az ottani tanárképzés tervezett megszüntetése miatt. Az intézmény a Telex megkeresésére azt közölte: a jövő héten lehet tárgyalás, miután az egyetem felelősséget visel valamennyi oktatója, hallgatója és munkatársa iránt.
Gyakori az online gyermekbántalmazás a V4 országokban – derült ki a Republikon Intézet kutatásából. A Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában tavaly nyáron végzett kérdőíves kutatás szerint a 18-25 év közötti megkérdezettek fele számolt be arról, hogy gyermekkorában valamilyen formában online bántalmazás érte.
Felmentette a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatóját kultúráért felelős miniszter. Tarr Zoltán a Facebookon azzal indokolta a leváltást, hogy a levéltár vezetője a fenntartó minisztériumot megkerülve kezdeményezte az intézmény fenntartói státuszának megváltoztatását.
Az uniós szabályozással összhangban, augusztus 3-án érvényüket vesztik a régi típusú, könyv formátumú, határidő nélkül érvényes személyazonosító igazolványok. Az érintettek erről külön értesítést nem kapnak. Nekik új, elektronikus személyazonosító igazolványt kell igényelni bármely kormányablakban.
Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka szerint a tagállamok az unión kívüli fogvatartási központok működtetésekor is kötelesek biztosítani a menedékjogi garanciákat. Laila Medina úgy foglalt állást, hogy az uniós jog nem korlátozza a központok földrajzi elhelyezést, ugyanakkor a fogvatartás feltételeit és a minimális jogokat teljeskörűen előírja.
Oroszország fokozni fogja az ukrán infrastruktúra elleni támadásait – jelentette ki orosz elnök. Vlagyimir Putyin az ukrajnai háborúban részt vevő orosz katonákat fogadott a Kremlben, és azt mondta: el akarja venni az ukránok kedvét az orosz civil célpontok támadásától.
Felemelik az ukrán katonák fizetését. Az ukrán elnök közölte. minél több harci feladatot hajt végre egy katona, annál magasabb lesz a juttatása.
Mégsem indítja el az újabb légicsapásokat Irán ellen az amerikai elnök, mert szerint napokon belül megkötik a békemegállapodást. Teherán szerint azonban továbbra sincs érdemi előrelépés.
Romániában a centrista-liberális Mentsétek Meg Romániát Szövetség sem támogatja Eugen Tomac szakértői kormányának beiktatását – jelentette be Dominic Fritz pártelnök. Csütörtökön az Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök vezette Nemzeti Liberális Párt is ugyanígy döntött.
Gazdasági szankció alá vette az Egyesült Államok Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát. A büntetőintézkedés részeként a kubai energiavállalat minden Egyesült Államokban, vagy amerikai tulajdonú pénzintézetben őrzött pénzét és vagyontárgyát zárolják.
Engedélyezte a kereskedelmi halászatot az amerikai elnök a Csendes-óceán három természetvédelmi területén. Környezetvédők elhibázottnak nevezték Donald Trump döntését.
Legalább 1,6 milliárd euróba kerül az azbeszttartalmú kőzet ártalmatlanítása és a kármentesítése Burgenlandban – közölte a Greenpeace. A környezetvédelmi szervezet szerint ennek nagyjából háromnegyedét az azbeszttartalmú anyagok ártalmatlanítása teszi ki, a fennmaradó rész pedig a pótlás költségeit fedezi.
Rekordmeleget mértek a déli tél kezdetén az Antarktiszon. Az elmúlt napok hőmérsékleti rekordja 15,4 Celsius-fokot ért el Esperanzán, Argentína Trinidad-félszigeten lévő kutatóállomásán, az Antarktisz-félsziget északi csúcsa közelében.
Világszerte leállt egy időre az Instagram, a Facebook és a hozzá kapcsolódó Messenger üzenetküldő szolgáltatás. A Downdetector honlapjára negyedóra alatt több mint 40 ezer bejelentés érkezett mindhárom közösségi oldallal kapcsolatban.