Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt először Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, és kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért. Azbesztügyben hétfőn munkába áll egy közös osztrák–magyar vegyesbizottság.
Magyar Péter és delegációjának tagjai hivatalos munkaebéden vettek részt az osztrák gazdasági élet képviselőivel, majd a miniszterelnök udvariassági látogatást tett Alexander Van der Bellen osztrák államfőnél. Ezután Magyar Péter nagyon rövid sajtótájékoztatót tartott a Hofburg előtt.
A felelőst szeretnék látni az emberek azbesztügyben – mondta Magyar Péter, hozzátéve: „nem kemény voltam az ügyben, csak őszinte, és én is hasonlót várnék el fordított esetben az osztrák kancellártól”.
Ausztria partner abban, hogy Magyarország minél hamarabb megkapja az európai uniós forrásokat – erről is beszél Magyar Péter, hozzátéve: „miközben mi itt állunk Bécsben, még mindig, a hét eleje óta ott vannak Budapesten az Európai Bizottság vezetői, főigazgatók, főigazgató-helyettesek. Én a héten váltottam egy levelet Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével.
Azt a tájékoztatást kaptam a kollégáimtól, részben a miniszterektől, részben a minisztériumi tisztségviselőktől, hogy jól haladnak a tárgyalások Brüsszellel”
– fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve: „nem sikerült még mindent megoldani, hiszen nagyon kevés az idő, miközben az előző magyar kormánynak több éve volt arra, hogy hazahozza a forrásokat, megvalósítsa akár a közlekedési, egészségügyi, energiahatékonysági beruházásokat, ezzel nem élt, és otthagyta a magyar embereknek járó sok ezer milliárd forintot, és nekünk most ezt pár hónap alatt kell megvalósítanunk”. De Magyar Péter szerint átérzi a felelősségét az összes uniós intézmény, a tagállamok és az új kormány is, „úgyhogy ezért fogunk dolgozni, ha kell minden nap nyáron, hogy a lehető legtöbbet haza tudjuk hozni a magyar vállalatoknak és magyar embereknek.”
Ezután a kormányfő elmondta: a jövő héten megy Brüsszelbe, ahol várhatóan találkozik a belga miniszterelnökkel is, az azt követő héten Párizsba, és nem sokkal később Berlinbe utazik, majd jön egy európai uniós csúcs.
„Nagyon sűrű lesz ez a pár hét, közben megalakult a kormány, vannak frakcióülések, országgyűlési ülés és kormányülések, és
valószínűleg a lengyel miniszterelnök viszontlátogatásával fog folytatódni a sor, ő lesz az első vendég” – mondta Magyar Péter, hozzátéve: valamikor június végén egy visegrádi négyek- miniszterelnöki találkozóra is sor kerülhet.
„Azt beszéltük a lengyel miniszterelnökkel, hogy valószínűleg ő jön reggel, akkor egy bilaterális találkozó lesz, és valamikor délután, este folytatjuk a visegrádi négyekkel. Valószínűleg a lengyel miniszterelnök lesz az első, de szerintem utána nemsokára következik az osztrák kancellár is” – mondta.
Arról, hogy a pedofilügyben K. Endre ügyében két éve tart egy újabb nyomozás újabb tanúbefolyásolás ügyben, és ez elfogadható-e, úgy fogalmazott, hogy „mint magányszemély, azt mondanám, hogy nem elfogadható, hogy két évig tart ez, de mint magyar miniszterelnök és a végrehajtó hatalom feje, nem hiszem, hogy helyes lenne, hogy ha akár a nyomozóhatóságok, akár az igazságszolgáltatás munkáját kritizálnám, vagy beleszólnék. Reméljük, hogy mind oly sok más esetben itt is felébred a nyomozóhatóság és lép”.
Arra a kérdésre, hogy az alaptörvény-módosítás, amely 8 évben korlátozná a miniszterelnöki pozíciót, nem visszaható hatályú törvényhozás-e, röviden annyit mondott: „erre azt tudom mondani, hogy szerintünk nem”.
Az osztrák azbesztügyről azt mondta: „szerintem nagyon jó beszélgetésünk volt a kancellár úrral, nagyon jó hangulatban telt, ő is őszinte volt velem, és én is őszinte voltam vele. Szerintem ez előremutató. Én nem éreztem ezt keménynek, azt gondolom, hogy a probléma súlyos. Nem most keletkezett, de igyekszünk tényleg valamilyen gyors megoldást keresni, tartósat és segíteni az embereknek. Mellette persze
a felelősöket is szeretnék látni az emberek, hogy hogy lehet az, hogy éveken keresztül ez történt. Nem szóltak a hatóságok, se a magyar, de főleg nem az osztrák hatóságok?
De szerintem az osztrák vezetés is tudja, hogy ez egy súlyos probléma, és minél gyorsabban meg kell oldani. Úgyhogy én nem kemény akartam lenni, csak őszinte, és szerintem ez teljesen jól fogadta a kancellár úr. Én is elvárnám egyébként fordítva, fordított helyzetben is, hogy ő ilyen legyen, hogy ha az osztrák embereket képviseli”
Egy kérdésre válaszolva azt mondta: úgy látja, sok volt ellenzéki politikus örül annak a pár javaslatnak, amit beterjesztenek és „a sajátjuknak vindikálják”.
Ha vannak javaslatok, szívesen vesszük. Mind a parlamentben lévő ellenzéki pártok javaslatait megfontoljuk, mind a parlamenten kívüli ellenzéki pártokét, a szakszervezetekét, és minden egyéb szervezetét „Mi nem fogjuk lesöpörni azért, mert nem a kormánypárttól jön, nem hisszük, hogy a bölcsek köve az a zsebünkben van” – fogalmazott.
Magyar Péter és delegációja ezután elköszönt és vonattal utaznak haza Budapestre.