Nyitókép: JuShoot/Getty Images

Jól reagált a forint a kamatvágásra – a nap hírei

Infostart / InfoRádió
2024. június 18. 21:32
25 bázisponttal 7 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot az MNB. 2 milliárd forintot emelt le a főváros számlájáról a Magyar Államkincstár. Magyarország is támogatja Mark Rutte távozó holland miniszterelnök jelölését a NATO főtitkári posztjára. Az InfoRádió legfontosabb keddi hírei.

25 bázisponttal 7 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A döntés megfelel a piaci várakozásoknak. A jegybank az idén 3-4,5 százalékos inflációval számol, míg a GDP növekedési előrejelzését változatlanul 2-3 százalékon tartotta. A forint jól reagált a 25 bázispontos kamatvágás hírére. Az árfolyam 395 forintig emelkedett az euróval szemben.

Visszamenőlegesen 11 ezer forinttal emeli a nevelőszülői ellátmányt a Belügyminisztérium. Az ellátmány alapesetben 53 437 forint, amelyet kizárólag a gyermek étkezésére, ruházkodására, tankönyvre, fejlesztő foglalkozásokra lehet fordítani.

Mintegy 30 ezer lakás felújítására ad lehetőséget az otthonfelújítási program. Az energiamegtakarítást célzó sikeres támogatási kérelem elkészítéséhez hozzáértő szakértő közreműködése is szükséges. A program mintegy 200 milliárd forint nagyságrendű építési feladatot generál, elsősorban a mikró és kisvállalkozások számára.

Újabb egyszerűsítéssel gyorsabbá válik a nagykategóriás jogosítványszerzés. A teherautók vezetésére jogosító C kategóriás jogosítvánnyal egyidőben megszerezhető az ahhoz kapcsolt nehézpótkocsiból álló járműszerelvényekre szóló CE kategóriás vezetői engedély is.

A magyar áramhálózat-korszerűsítésének kiemelkedő évének nevezte 2024-et az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Koncz Zsófia elmondta: a kormány 160 milliárd forinttal támogatja azokat a beruházásokat, amelyekben új alállomások épülnek.

2 milliárd forintot emelt le a főváros számlájáról a Magyar Államkincstár, miután a Fővárosi Ítélőtábla elutasította a főpolgármester újabb jogvédelmi kérelmét. A pénzügyminiszter Facebook-bejegyzésben azt írja: ezzel már több mint 30 milliárd forint be nem fizetett adót kellett behajtani az önkormányzattól.

Újabb összehangolt bűnügyi akciót tartott az óbudai korrupciós ügyben az ügyészség a Készenléti Rendőrség közreműködésével. A Magyar Nemzet értesülése szerint a hatóságok vesztegetés, befolyással üzérkedés és más bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vették Czeglédy Gergő alpolgármestert.

Magyar Corvin-lánc kitüntetést adott át Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díjas kutatónak a köztársasági elnök. Sulyok Tamás köszöntőjében kiemelte: mindketten olyan felfedezést tettek, amelyekre kutatók és tudósok sora tud építeni a jövőben, bővítve az emberiség tudományos eredményeit.

Magyarország kész támogatni Mark Rutte távozó holland miniszterelnök jelölését a NATO főtitkári posztjára – írta az X portálon a miniszterelnök. Orbán Viktor azután közölte ezt, hogy a jelölt a személyes találkozón megígérte: támogatja azt a megállapodást, amely szerint magyar állomány nem vesz részt a NATO ukrajnai tevékenységében és ezek támogatására sem fordítanak magyar forrásokat. Szlovákia is támogatja Mark Rutte jelöltségét, az ország légtere védelmének fejében.

Nem született politikai megállapodás az uniós testületek vezetői pozícióinak elosztásáról a tegnap esti informális európai uniós csúcstalálkozón. A vezető politikusok ezért tovább egyeztetnek, ugyanis a június 27-28-ai csúcson dönteni kell az uniós csúcsvezetők személyéről.

97 százalékos támogatással felvette tagjai közé a Tisza Pártot az Európai Néppárt. Korábban a KDNP jelezte, hogy ha a Tisza párt 7 tagja csatlakozik a néppárti frakcióhoz, akkor az egyetlen magyar tag, a KDNP-s Hölvényi György kilép onnan.

Egy uniós tagállam nem köteles automatikusan elismerni a más tagországban biztosított menekültstátuszt – áll az Európai Unió Bíróságának Luxembourgban közzétett határozatában. Egy másik döntés pedig kimondja, hogy tagállam nem adhatja ki unión kívüli ország állampolgárát a származási országának, ha egy másik tagországban már menekültként ismerték el.

Lengyelországban sertéstrágyát öntenek a határra a gazdák, hogy megakadályozzák a migránsáradatot. A statisztikák szerint az illegális migránsok többsége az iszlám vallás híve, amelynek törvényei szerint a sertés tisztátalan állat.

A koronavírus-vakcinák eltitkolt mellékhatásai miatt pert indított a Pfizer ellen az amerikai Kansas állam – írja a Portfolió. A Pfizer nem sokkal a vakcina 2021-es bevezetése után ugyanis elhallgatta, hogy az oltás terhességi komplikációkkal, valamint a szívben és a szív körül kialakuló gyulladásokkal hozható kapcsolatba.

A sejtfalat szétroncsolva pusztítja el a baktériumokat az új magyar antibiotikum, amelyet a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatói alkottak meg. A WHO előrejelzése szerint 2050-re a vezető halálok a hagyományos antibiotikumoknak ellenálló mikroorganizmusok miatt kialakuló fertőzés lehet.

Hungarikum lett a kocsi, a szaloncukor és a hatvani Aranyfácán sűrített paradicsom – ismertette a Hungarikum Bizottság ülése után az agrárminiszter. Nagy István közölte: a Magyar Értéktárba bekerült a pápai sonka és a déli harangszó is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Napinfó - 2024. június 18.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást