Nyitókép: forrás: Facebook

Most dönt a kormány a húsvéti korlátozásokról

Infostart
2021. március 24. 07:34
Számos konzultációt követően szerdán meghozza döntéseit az újranyitással és a húsvét "megünnepelhetőségével" kapcsolatban a kormányzat.

Rengeteg impulzust kapott a különféle ágazatok felől a kormány a szerdai kormányülés előtt, ahol a korábbi ígéret szerint el kell dőlnie, mi történjen a nyitásnak a múlt héten csak egy héttel elhalasztott megkezdésével.

Az egészségügyi szakma véleménye egyértelműnek látszik, hétfő este kemény hangú közleményben követelt a Magyar Orvosi Kamara vezetése további kéthetes, de minden eddiginél szigorúbb zárást, hogy a tavasz második felében valóban szó lehessen nyitásról. Kincses Gyula, a kamara elnöke az InfoRádióban kemény szavai között elmondta azt is, például a drogériák nyitva tartásának semmi értelme sincs, illetve az emberek igen fegyelmezetlenekké váltak, még a vásárlásaikat sem tudják megtervezni, pedig elég lenne egy héten csak egyszer betérni a boltba.

És ha már boltok, illetve szolgáltatások: Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara képviselőivel tárgyalt.

"Harcosak, újranyitást akarnak a boltok és a szolgáltatók, általában az élet kereteinek természetes helyreállítását kívánják, és igazuk is van, de azt is meg kell érteniük, hogy az élet védelme az első: amíg minden 65 év fölötti, oltásra regisztrált honfitársunkat nem oltjuk be, addig az újraindítást nem kezdhetjük meg, mivel ők közvetlen életveszélyben vannak. Ugyanakkor elfogadtuk a kamara több javaslatát, amelyek észszerűsítést és árnyaltabb szabályozást céloznak meg. Kérik, hogy a boltok esetében az általános zárás helyett

négyzetméter alapú korlátozásra

térjünk át. Külön plázaszabályokat is javasolnak, és a szolgáltatások megnyitásához szükséges, sajátos szabályozási elemekre is javaslatot tettek, ezeket mind tárgyalni fogja a kormány" – fogalmazott a találkozó után Facebook-videójában a kormányfő, ami azt jelentheti, hogy

  • a kicsi (bármilyen) üzletekre más szabályok lehetnek érvényesek a jövő héttől, mint a nagy területűekre
  • előrébb hozhatja a nyitást, hogy már nem a 60, "csak" a 65 éven felülieket kell beoltani hozzá legalább egyszer.

Gulyás Gergely a múlt csütörtöki Kormányinfón a fentiekkel kapcsolatban még azt is megjegyezte, hogy

"a nagyhét fontos lehet" a szolgáltatói szektor számára.

Továbbra is tartja magát a szám - ezt is Orbán Viktor mondta többször is a napokban -, hogy a nyitás első lépéséhez 2,5 millió oltottnak kell lennie. Friss adatok szerint 2 031 627 embernek beadható vakcinamennyiség érkezett eddig Magyarországra - az eloltás folyamatos, 1,636 millióan kapták meg legalább az első oltásukat.

Ami az oktatást illeti, "jó esély van arra, hogy az iskolákat újra tudjuk majd nyitni" - fogalmazott szintén a miniszterelnök még múlt pénteken, és az InfoRádió Aréna című műsorában járt, köznevelésért felelős államtitkár, Maruzsa Zoltán is ugyanezzel számol. Az Index is úgy tudja, az iskolák - mellettük a vendéglátó teraszok - kaphatnak elsőkként zöld jelzést, de a nyitás lehetőségeinek kihasználása összefügghet a védettségi igazolvánnyal is, amely motivációt jelenthet az eddig még nem regisztráltak jelentkezésére oltásra. A teraszok nyitására egyébként a miniszterelnök is célzott, útban hazafelé izraeli látogatásáról, ahol a "járvány után visszatérő élet jeleit" tapasztalta.

Küszöbön állhat a szállodák korlátozott kinyitása is, erről pedig Gulyás Gergely kancelláriaminiszter beszélt a múlt heti Kormányinfón.

A nemzeti konzultáció 528 ezer válaszadója abban támogatja a kormányt, hogy fokozatosan nyisson, igen magas volt a támogatottsága például a kijárási korlátozás eltörlésének (74 százalék), de a sportlétesítmények nyitásának is szigorú szabályok mellett, ellenben a határnyitást igen kevesen támogatják.

Hogy a húsvétra speciális szabályok vonatkozhatnak - akár "nyitás előtti" szabályok is - arra Orbán Viktor a múlt pénteki rádióinterjúban célzott. Ismert, tavaly karácsonykor is ilyen átmeneti szabályok voltak szenteste, nem volt kijárási korlátozás, és 10 fős összejöveteleket tartani lehetett. A kormányfő azt is ígérte, a lányok és asszonyok "meg lesznek locsolva".

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!