Nyitókép: MTI/EPA/Szohail Sahzad

Gond van a hét végi tömeges oltással, telefonon orvosolnák

Infostart
2021. március 5. 09:42
A hétvégén kezdetét veszi a tömeges oltókampány, ám az adatalapú oltásbehívással akadtak gondok – mondta el Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban. Hozzátette: a rendszert leállították, és megváltoztatják.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában – amelyben a hétfőtől érvényes korlátozások részleteiről is beszélt – közölte: technikai kérdések miatt gond van az oltási renddel kapcsolatban. A helyzet összefügg azzal, hogy eddig kisebb létszámban oltottak, de most nagyobb létszámban fognak, hiszen bejelentették a 60 év alatti krónikus betegek hétvégi kórházi oltókampányát. Ám most

leállították a folyamatot – vagy egy részét.

A kormányfő kifejtette: "eddig a háziorvos oltott, mondjuk úgy, hogy személyes ismeretség alapú volt az oltás. Most a tömeges oltáshoz át kellett állni az adatalapú behívásra, ám ha itt az adatok nem stimmelnek, akkor gond van. Előfordul, hogy olyan embereket hívnak be, akiket már beoltottak, kaptunk olyan hírt, hogy a lakóhelytől nagyon távolra hívnak be valakit, úgyhogy ezt a rendszert le kellett állítani, ezt ma reggel el is döntöttük. Az adatokat felül kell vizsgálni, mert például nagyon sok ember nem ott lakik, ahol az adatok szerint az állandó lakhelye van, más például évek óta nem volt háziorvosnál, közben megváltozott a lakhelye, és kikerült valahogy a rendszerből. A lakcímnyilvántartások sem stimmelnek sok esetben.

Az adatalapú rendszernek tehát vannak hibái, ezeket ki fogjuk javítani, erről döntöttünk, feláll egy külön kis operatív csoport.

Nagyon fontos, hogy van egy telefonszám, ahol közvetlenül lehet jelezni, ha valaki problémát tapasztal, akár a rendszerben, akár saját magára vonatkozóan. A vonalon tanácsot is adnak a teendőkkel kapcsolatban. Kértem Müller Cecíliát, hogy ezt a számot minden nap mondja be" – fejtette ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy ő most még nem mondhatja el ezt a számot.

Az elmondottakból nem volt egyértelmű, hogy az értesítéseket állították le, vagy az oltókampányt. Az utóbbit vetíti előre, hogy az operatív törzs napi fertőzöttségi adatokról szóló tájékoztatásában először az a szöveg jelent meg, hogy bár csütörtökön kiküldték az értesítéseket, a technikai hibák miatt mégsem rendezik meg a hétvégi tömeges oltást. Később ez a bekezdés eltűnt a szövegből. Várhatóan az operatív törzs 11.15-re meghirdetett tájékoztatóján tisztázzák a helyzetet.

Forrás: koronavirus.gov.hu

Az első tömeges oltási hétvégére 74 ezer, 60 év alatti, elsősorban idősebb krónikus beteg kaptak SMS-t csütörtökön, hogy fáradjanak be a kijelölt oltópontokra az AstraZeneca-vakcina felvételére.

Az ő telefonjukon csütörtökön a következő üzenet jelent meg:

  • "Tisztelt Oltásra Regisztrált!
    Tájékoztatjuk, hogy a koronavírus elleni védőoltásának beadására (...) napon és órakor (...) számú oltóponton kerül sor. Az oltás (...) vakcinával történik. Kérjük, hogy az oltóponton pontosan szíveskedjen megjelenni, és ha teheti, hozza magával a kinyomtatott és kitöltött hozzájáruló nyilatkozatot, amelyet a koronavirus.gov.hu honlapról le tud tölteni. Amennyiben a megjelölt időpontban nem tud megjelenni, az oltásra csak a későbbiekben lesz lehetősége."

A tervezett folyamatról ITT írtunk.

A technikai gondokról lapok is beszámoltak: egy pusztaszabolcsi háziorvosnál több páciens is jelezte, hogy SMS-t kapott, miközben már túl van az első oltáson, ennek az lehet az oka, hogy az első oltás után még nem törölték őket a várakozók listájáról. A 444 cikkében pedig az olvasható, többeket a lakóhelyüktől igen távoli oltópontra hívtak. Olyan házaspár is jelentkezett már, ahol egy időben kellene Cegléden és Budapesten lenniük oltakozni, miközben Piliscsabán laknak. Mások kiskunmajsaiként kényszerülnek "osztódni" Szentes-Szeged viszonylatban.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!