Megvolt az ellenzéki vezetők második csúcstalálkozója

Infostart
2020. október 2. 11:54
Az ellenzéki pártok vezetői újabb csúcstalálkozót tartottak csütörtök este a 2022-es parlamenti választásokra való közös felkészülésről. Az egyeztetésen részt vettek a DK, az MSZP, a Jobbik, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum vezetői.

Az első pártelnöki csúcstalálkozót idén augusztusban hozták tető alá. Mint arról beszámoltunk, akkor a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd elnökei kinyilvánították szándékukat, hogy mind a 106 egyéni választókerületben egy jelöltet állítanak a hatalom jelöltjével szemben, és győzelem esetén a közösen elfogadott program és elvek alapján együtt kívánnak kormányozni.

Az ATV információi szerint a most csütörtöki találkozón az ellenzéki pártvezetők a közös miniszterelnök-jelölt és a 106 egyéni választókerületben indítandó közös jelöltek kiválasztásának menetrendjéről egyeztettek. A találkozóval kapcsolatban az ellenzéki pártok az alábbi közleményt juttatták el a csatortna szerkesztőségéhez:

„Október elsején az ellenzéki pártok elnökei megtartották második találkozójukat. A pártok vezetői

megerősítették, hogy a 2022-es választáson az ellenzéki pártok együttműködésére van szükség

a NER lebontása érdekében. A pártelnökök megerősítették azt is, hogy közös programot kell az ellenzéknek adnia Magyarországnak.

A program összeállítása azonban időigényes feladat, ezért ezt már most megkezdik a pártok – fogalmaztak. – A pártelnökök megalapították a programíró bizottságot, amelynek fő feladata az ellenzéki pártok programjainak összehangolása lesz. A bizottságban a pártok szakpolitikai stábjai együtt fognak dolgozni, számos külső szakértői vélemény bevonására is törekednek majd, valamint korábbi programalkotó kezdeményezések eredményeire is építenek.

A tegnapi találkozón további egyeztetések történtek mind a választókerületi esélyek felméréséről, mind az előválasztások részletszabályairól, ezekről azonban a pártelnökök csak egy későbbi találkozó keretében döntenek majd.

Az ellenzéki pártok figyelme most elsődlegesen az október 11-ei borsodi időközi választáson van,

ahol az utolsó napos mozgósításon és a részvételen múlhat, hogy a közös ellenzéki jelölt, Bíró László győzelmével megfosztható-e a Fidesz a kétharmados többségétől” – zárul a közlemény.