Nyitókép: Pixabay

Negyven százalékos emeléssel már kiegyeznének a pedagógusok

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2020. február 25. 15:47
Júliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére az Emmi bejelentése szerint. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter az InfoRádiónak azt mondta: legalább 40 százalékos emelésre lenne szükség.

"Annak örülünk, hogy most már valóban a pedagógusok is részesülnek újabb béremelésben, hiszen bár az utóbbi években örömtelien nőtt a minimálbér és a garantált bárminimum összege is, és így a munkavállalók egyre jobban tudnak keresni, a pedagógusoknál ez az utóbbi időszakban elmaradt, és így a pozíciónk a társadalom más tagjaihoz képest egy picit visszaesett" - mondta az InfoRádiónak Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke annak kapcsán, hogy júliustól érvényes 10 százalékos béremelést jelentett be Kásler Miklós emberi erőforrásminiszter, ami minden pedagógusra vonatkozik. Ugyanakkor ezt ágazati szakmai pótlékként kapja meg a mintegy 170 ezer pedagógus. Az Emmi szintén júliustól a tanulólétszámokhoz igazodó vezetői pótlékkal növeli az intézményvezetők és helyetteseik keresetét is.

Az elnök szerint lehet vitatkozni a mértékről -

ha a bérminimumnál és a minimálbérnél maradtak volna, mint szorzó, akkor ennél lényegesen magasabb fizetésemelést is el lehetett volna képzelni.

"Nyilván nem kell ezzel megelégedni, jó, hogy lesz ilyen, de a következő években ez nem fogja pótolni azt a hiányt, amiben az elmúlt időszakban a pedagóguskollégák részesültek" - tette hozzá Horváth Péter. Szavai szerint "igazából ezt így nem mondanánk, hogy a minimálbérhez (kellene kötni a vetítési alapot), mi azt mondtuk, hogy valamilyen társadalmi sztenderdhez."

Az érdekképviselet szerint talán a leglogikusabb egyébként az lenne, - ami némileg nehezebben követhető - de

a diplomás átlagbérhez kellene a pedagógusbért valahogyan hozzáillesztetni, annak bizonyos százalékához.

Hiszen amikor a diákok pályaválasztás előtt állnak, vagy akár egyetemi képzésük során, vagy végzésük után, akkor versenyhelyzet számukra inkább a diplomás állások között van. "A 2013-as béremelések hatására nagyon szépen megemelkedett (a keresetük), és közelítette is ezt az átlagot, de aztán azóta újra elmaradt" - tette hozzá az elnök.

Elmondta, hogy tudják, ezt egy körben megvalósítani nagyon nehéz lenne, de ha figyelembe veszik azt, hogy 2013-ban a minimálbér 1,8-szeresét kereste egy kezdő pedagógus, akkor ez azt jelenti, hogy most ehhez körülbelül - a 10 százalékos emelés nélkül -

legalább egy 40 százalékos emelés kellene.

Örömtelinek nevezte ugyanakkor, hogy júliustól az intézményvezetők és helyetteseik pótlékát is rendezni kívánja a kormány. Ezt még 2017-ben kezdeményezte a Nemzeti Pedagógus Kar, mivel a pedagógus társadalom vezetőinél, akik 2013-ban kimaradtak az életpálya modellből, mind a pótlékot, mind a mesterpedagógusi besorolást tekintve.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Pedagógus Kar 40 százalékos béremelést akar
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást