Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Sorvezető a hosszú hétvégéhez: közlekedés, nyitva tartás, időjárás

InfoRádió
2019. március 14. 16:23
Az emberek bosszankodását megelőzendő fontos változásokra készítenek fel a közlekedési vállalatok. Már a nyitva tartásokról és időjárásról is mindent tudni. Az ünnepi program is összeállt.

Már a nemzeti ünnep előtti napon, csütörtökön számos változást tapasztalhatunk a közlekedésben.

Vasúti közlekedés

A MÁV szóvivője, Biber Anett az InfoRádióval közölte, a vasúti közlekedésben csütörtökön és pénteken kell a szokásostól eltérő rendre számítani.

"Csütörtökön pénteki menetrend szerint járnak a vonatok,

ezzel a távolsági utazásokat megfelelőbben lehet kihasználni, például Debrecen-Nyíregyháza, Szeged vagy Győr-Hegyeshalom felé" - mondta a MÁV szóvivője, hozzátéve, a 26 éven aluliak már e nap 10 órától érvényesíthetik 33 százalékos kedvezményüket.

Március 15-én, pénteken a szombati menetrend lesz érvényben,

e napon kevesebben fognak utazni. A MÁV kéri, hogy aki teheti, vegyen előre jegyet, így könnyebben tud a társaság plusz kocsit szolgálatba állítani - az e-jegy különben is olcsóbb. A csúcsidőn kívül közlekedő vonatokon egyébként eleve 20 százalékkal olcsóbban lehet utazni.

Fővárosi tömegközlekedés és hajózás

A március 15-i rendezvények miatt jelentős változásokra kell számítani a fővárosi tömegközlekedésben pénteken és szombaton.

Az ünnepi programokhoz kapcsolódóan a főváros nagy területen lesz lezárva, illetve korlátozzák a parkolást. Ezzel kapcsolatban a rendőrség interaktív térképeket is közölt, az Infostart részletes, idősávokra is kitekintő összeállítása ITT olvasható - a területzár elsősorban a budai Várat, a pesti Belvárost és az Andrássy, valamint Bajcsy-Zsilinszky utat érinti, és természetesen a gyalogosok részére lezárják a Magyar Nemzeti Múzeum környékét is, ahová az ünneplők a Kossuth téri zászlófelvonás irányából átsétálhatnak.

És ha már programok:

a hagyományos, Kossuth téri zászlófelvonás március 15-én 9 órakor lesz, innen a lovas díszőrség felvezetésével vonulnak át az ünneplők a Nemzeti Múzeum kertjéhez, ahol a 10.30-kor kezdődő programfolyam végén Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet.

Az ünnepség vendégeként Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szólal fel. Az ellenzék délelőtt 10-től délután 4-ig számos rendezvényt tart, erről itt lehet bővebben tájékozódni. Az összellenzéki rendezvény délután 3-kor kezdődik az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Szabad sajtó úton.

Üzletek, gyógyszertári és orvosi ügyeletek

A nemzeti ünnepen a legnagyobb áruházláncok, így az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Penny, a Spar vagy a Tesco is zárva tartanak. Ezen a napon egyedül a benzinkutakon, az éjjelnappalikban, illetve az ünnepnapokon is nyitva tartó kisebb üzletekben lehet majd vásárolni. Utóbbiakból több van a magyar kézben lévő láncok, például a CBA, a Coop és a Reál hálózatában is – írja a Napi.hu.

Szombaton és vasárnap a megszokott hétvégi rend szerint tartanak nyitva az üzletek, csütörtökön azonban a pénteki munkaszüneti nap miatt a szokásosnál nagyobb forgalom várható.

A háromnapos hétvégén az ügyeleti rend szerint biztosítják a sürgős esetek ellátását az egészségügyi szolgáltatók. A háziorvosi központi ügyeletek általában 24 órában látják el ilyenkor a feladataikat.

Békási Szabolcs, a Háziorvosok Online szervezetének alapítója ugyanakkor az InfoRádióban arra is felhívta a figyelmet, hogy a krónikus betegségekre szedett gyógyszerek felírásáról és kiváltásáról időben kell gondoskodni, hiszen az ügyeleti orvosi ellátás nem azt jelenti, hogy ezeket a gyógyszereket az orvosi rendelés helyett ügyeletben írassák fel a betegek, csupán a sürgős esetek ellátása a cél.

A gyógyszertárakban általában jól látható helyen kifüggesztik az ügyeletes patikák elérhetőségét, de megtalálhatjuk a hozzánk legközelebbi ügyeletes patikát az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet honlapján is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vasúti menetrendi változások a nemzeti ünnepen
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gyógyszertárak a hosszú hétvégén
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Közlekedési változások
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Március 15. - a kormány programja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Március 15. - önálló ellenzéki rendezvények
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást