Nyitókép: Boriszlav Trosev

Orbán Viktor: a Sargentini-jelentés visszaél a hatalommal

Infostart
2018. szeptember 11. 15:01
A holland zöld párti Judith Sargentini jelentése szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, és ez indokolja az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását. Orbán Viktor miniszterelnök közölte: a jelenés visszaél a hatalommal, és a jelentés sérti Magyarország és a magyar nép becsületét.

Ha megszavazzák a jelentést, azzal az Európai Parlament mandátumot kap arra, hogy felkérje a tagállamokat tömörítő Tanácsot, fontolja meg az alapjogok megsértését büntető 7. cikk bevetését. Ezt eddig csak Lengyelországgal szemben alkalmazták.

A hetes cikk olyan többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely az uniós alapértékek súlyos és rendszerszintű megsértése esetén - végső soron akár az érintett állam szavazati jogának a felfüggesztésével vagy más komoly szankcióval is járhat, de ehhez az összes többi EU-tag egyöntetű támogatására van szükség, amit az elemzők szinte kizártnak tartanak.

A jelentésben számos aggályosnak ítélt kérdést felsorolnak a magyar alkotmányossággal, a választási rendszerrel, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, ahogyan a véleménynyilvánítás, a tudományos élet, az egyesülés és a vallás szabadságának, valamint a kisebbségek, például a romák és a zsidók, vagy a menedékkérők jogainak területével, az egyenlő bánásmóddal összefüggésben is.

Orbán Viktor szerint az Európai Unióban jelenleg a bevándorláspárti képviselők vannak többségben. Ők most bosszúra készülnek Magyarország ellen. A kormányfő videóüzenetében úgy fogalmazott, hogy az ítéletet már megírták, ő pedig azért megy, hogy megvédje Magyarországot.

Tízperces késéssel kezdődött el az Európai Parlament ülését. Elsőként a jelentés készítője, Judith Sargentini kapott szót. Néhány mondata után érkezett meg Orbán Viktor miniszterelnök, emiatt a holland zöld párti képviselő elölről kezdte a beszédét, és sajnálkozott, hogy nem tudott Orbán Viktorral kezet fogni.

Az uniós szerződés aláírásával minden tag elfogadja, hogy megfelel az uniós normáknak, de a magyar kormány elnémította a független médiát, rövid pórázra fogta a tudományos életet, meghatározza mely egyházak működhetnek, és a civilszervezetek életét ellehetetlenítik - sorolta kifogásait Sargentini, és hozzátette, ráadásul gyakran uniós pénzeket használnak fel erre a magyar kormányzati szervezetek.

A holland képviselő állítása szerint a jelentés felsorolja azokat az intézkedéseket, amelyek alapján megvan a kockázata annak, hogy az unió értékei súlyosan sérülnek Magyarországon.

"2010 óta az EP sürgeti a bizottságot és a tagállamokat, hogy lépést hozzanak. Különösen csalódást kelt, hogy a tagállamok szemet hunynak a jogállamiság strukturált leépítése felett. Nemcsak a bizottság feladata, hogy a szerződés őre legyen, mindannyian azok vagyunk. Most ez alapján kell lépnünk" - mondta Judith Sargentini, és kijelentette, a 7-es cikk szerinti eljárás elkerülhetetlen.

A jelentéstevő után a szakbizottságok képviselői kaptak szót, és mindannyian kritikus hangot ütöttek meg. A tanács nevében Karoline Edtstadler azt mondta,

az októberi ülésen is téma lesz Magyarország kérdése, illetve a 7-es cikk szerinte eljárás megindítása.

A tanács egyelőre csak figyeli a vitát, és meghallgatja a miniszerelnököt.

A bizottság nevében Frans Timmermans köszönetet mondott a jelentéstevőnek, és jelezte, az uniós alapértékekkel kapcsolatban megfogalmazott aggályokkal egyetért a bizottság. A civilszervezeteket sújtó szabályok miatt a bírósághoz fordultak, és vizsgálják a menekültek ellátásról szóló szabályokat is.

Mint mondta, a bizottság nulla toleranciát képvisel a csalásokkal szemben, és a magyar programok esetében a legmagasabb pénzügyi korrekciókat kellett alkalmazni uniós szinten. Az OLAF is nyomozást indított, július 13-án a tanács és a bizottság ajánlásokat tett Magyarországnak, hogy lépjen fel a korrupcióval szemben.

Orbán Viktor: a jelentés sérti Magyarország és a magyar nép becsületét

Önök már kialakították az álláspontjukat, meg fogják szavazni, és a véleményüket a hozzászólásom nem fogja megváltoztatni, de eljöttem, mert önök nem egy kormányt, hanem egy országot, egy népet fognak elítélni. Azt a népet, amely ezer éve tagja a keresztény népek családjának. és amely hozzájárult az európai történelemhez" - mondta Orbán Viktor a felszólalása elején. A miniszterelnök megjegyezte, Magyarország megharcolt a szabadságáért és a demokráciáért, és most azok vádolják, akiknek nem kellett kockázatot vállalniuk a szabadságukért.

"Azért védem meg a hazámat, mert a magyarok számára szabadság és a demokrácia becsület kérdése. Ezért a jelentés sérti Magyarország és a magyar nép becsületét" - mondta a magyar kormányfő, és felrótta, hogy a képviselők azt állítják, hogy jobban tudják, hogy mi a jó a magyaroknak, mint a magyar emberek. Szerinte a jelentés kettős mércét alkalmaz, visszaél a hatalommal, az elfogadás módja pedig sérti a szerződést.

Súlyos felelősséget vesznek magukra, amikor először az Európai Unió történetében ki akarnak szorítani egy országot a döntésekből"

- mondta Orbán Viktor. Felhívta a figyelmet arra, hogy különbözőképpen gondolkodnak Európa szerepéről, a kereszténységről, a családról, a migrációról, de a különbségek nem adhatnak okot arra, hogy kirekesszünk valakit a döntésből. Jelezte azt is, hogy egy olyan országot akarnak kirekeszteni, amely az európai választásokon is egyértelmű döntést hozott.

"Az Európai Parlamentnek mi vagyunk a legsikeresebb pártja, de bosszút állni ezért a magyarokon nem tisztességes és nem is európai"

- mondta a kormányfő, és kiemelte, amit a jelentés is bevall, hogy elmulasztottak hivatalos delegációt küldeni Magyarországra, és az így készült jelentés 37 súlyos ténybeli tévedést tartalmaz. Erről 108 oldalas dokumentumot kaptak az EP-képviselők.

Orbán Viktor kijelentette, hogy a vitákat szabályozott keretek között szokták rendezni, ő is kötött kompromisszumokat az elmúlt években, de most ez a jelentés felrúgja ezeket a megállapodásokat, és megkérdőjelezi, hogy mi értelme megállapodásokat kötni.

"Minden nemzetnek joga, miként rendezi be életét a saját országában. Mi megvédjük a határainkat, és eldöntjük, kivel élünk együtt.

Kerítést építettünk, megvédtük az országot és Európát. A közösség most elítéli a saját határőreit" - mondta a magyar miniszterelnök, és megerősítette, Magyarország nem lesz bevándorló ország.

Visszautasítom, hogy fenyegessék, zsarolják és rágalmazzák az országot és a magyar embereket. Magyarország nem enged a zsarolásnak, védeni fogja a határait és a jogait is" - közölte Orbán Viktor, és jelezte, készen állnak a jövő májusi Ep-választásra, "ahol végre az emberek dönthetnek Európa jövőjéről, és visszahozhatják a demokráciát".

Este dönt a néppárt

Manfred Weber, az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportjának, a Fidesz pártcsaládjának az elnöke egyebek között arról beszélt, hogy nem érti, miért van kritikus helyzetben a CEU, és azt sem, hogy mi a baj a civiltársadalommal. A migrációval kapcsolatban is eltérőek a nézeteik. Weber azt mondta, hogy a magyar kormány korábban mindig nyitott volt a kompromisszumokra, ezért ezt várja el most is, ahogy azt is, hogy legyen vége a személyeskedésnek, az újságírók megfélemlítésének és a korrupciónak. Bejelentette, a néppárti képviselőcsoport este dönt arról, hogyan foglaljon állás a szavazáson.

Romániában a baloldali kormány visszaélt a többségével, ezt is a plenáris ülés napirendjére kellene tűzni - mondta Weber. Európának szüksége van arra, hogy megvédje saját értékeit, csak akkor van jövőnk, ha összefogunk - tette hozzá.

Megosztott frakciók

Ryszard Legutko, az Európai Konzervatívok és Reformerek lengyel képviselője a Jog és Igazságosság (PiS) pártból kijelentette, hogy egy demokratikusan megválasztott kormányt támadnak. Szerinte elfogult a Sargentini-jelentés, megalapozatlan információkra épül, ugyanez történt Lengyelország esetében. Felhívta azonban arra a figyelmet, hogy a lengyel kormánypárt támogatottsága az uniós támadás után igencsak megugrott, és szerinte ugyanez fog történni Magyarországon is.

Udo Bullmann, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége frakció vezetőjeként kijelentette: a magyar miniszterelnök a szimbóluma az EU legkorruptabb rendszerének, és példaként azt mondta, a pályázatok több mint 30 százalékánál egyetlen pályázó jelentkezik.

Guy Verhofstadt, a liberálisok frakciójának vezetője szerint ma lehetetlen lenne, hogy az unióhoz csatlakozzon Magyarország, és szerinte Orbán Viktor a megosztás magvait akarja elvetni az EP-ben.

Philip Lamberts, a Zöldek frakcióvezetője szintén megjegyezte, ha most döntenének Magyarország felvételéről az EU-ba, nem vennék föl, mert az unió jogokat, támogatást ad, de a tagság kötelezettségekkel is jár.

Nigel Farage, a Brit Függetlenségi Párt (UKIP) képviselője közölte, Orbán Viktor személyében legalább egy európai kiáll Európáért, a népéért és a kultúrájáért, és szerinte a limitált szuverenitás brezsnyevi doktrínáját próbálják feléleszteni a 7-es cikkel. „Meg akarják fosztani önöket a szavazati jogoktól, az európai forrásoktól, csak azért, mert volt merszük kiállni Soros György ellen" - mondta Farage.

Nicolay Bay, az ENF frakció vezetője elmondta, itt boszorkányüldözésről van szó. Nem megválasztott bürokraták kényszerítik az emberekre a migránsokat. "Ön a valódi civilizáció védelmezője" - mondta Bay Orbánra utalva.

Viszonválaszok

Az EP-képviselők egyperces hozzászólásai után Orbán Viktor kétperces viszonválaszra kapott lehetőséget. A miniszterelnök jelezte azoknak a képviselőknek, akik a konkrétumokat hiányolják, hogy olvassák el azt a 108 oldalas, amelyet a jelentés tévedéseiről készítettek.

A liberális Guy Verhofstadtnak azt mondta, az a gond az észjárásával, hogy jobban gyűlöli a konzervatív keresztényeket, mint amennyire szereti Európát. „A hazájuk ellen szavazó magyar képviselők pedig jobban gyűlölnek engem, mint amennyire szeretik a hazájukat” - mondta Orbán Viktor.

Korrupciós vádak kapcsán megjegyezte, hogy minden pályázat nyilvános, bármelyik európai cég elindulhat rajtuk. Manfred Weber CEU-t érintő kritikájára azt mondta, a bajor szabályok szigorúbbak, mint a magyarok, és a néppárti vezető szerinte kettős mércével mér.

"Menjenek fel a honlapra, és a következő mondatokat olvashatják ott: A CEU működése a jövőben is biztosított. Minden most beiskolázott Budapesten fejezi be a tanulmányait. Az egyetem minden akkreditációja érintetlen, Budapest egy vendégszerető város, és várnak mindenkit" - mondta a miniszterelnök. Kijelentette, a migráció elleni küzdelem nem pártkérdés, minden párttal hajlandók együttműködni, aki hasonlóan gondolkodik erről. „Megemelem a kalapomat a bátor olaszok előtt” - mondta.

Az antiszemitizmus csökken Közép-Európában, Nyugat-Európában pedig nő, és az antiszemitizmus központja Brüsszelben van, onnan támogatják az Izrael-ellenes mozgalmakat.

"A néppárthoz tartozunk, de gyengék vagyunk, nem vagyunk elég erősek, hogy a saját utunkat járjuk. Szeretném, ha ezen változtatnánk" - mondta a kormányfő, és zárásul a jelentés címére utalva közölte: "Nem a magyar kormányt akarják elítélni, hanem Magyarországot."

A bizottság képviseletében Frans Timmermans azt mondta, a bizottság szerződések alapján működik, amelyeket szuverén államok írtak alá. Ez egy klub, amelynek be kell tartani a szabályait. Meg lehet őket változtatni, de az nem megy, hogy semmibe vegyék őket.

"Amikor bíráljuk a magyar kormányt, nagyon pontosan tesszük. A gyávák mellébeszélése, hogy azt mondják, hogy egy országot támadunk. Ne próbáljanak elbújni a mögé, hogy az ország népét támadják. Álljanak ki a döntéseik mellett, és vitatkozzunk róluk" - mondta Timmermans.

A Tanácsot képviselő Karoline Edtstadlera közölte, a jogállamiság, a demokrácia, az emberi jogok tisztelete az EU alapjai. Tisztességes közvetítést ígért, figyelembe vesznek minden véleményt, ami elhangzott a vitában.

Judith Sargentini szerint más országokat, így Szlovákiát és Romániát is vizsgálják az emberi jogok szempontjából, és jelezte, hogy két rossz nem tesz jóvá egy harmadikat.

"A kormány egy szolgáltató, és akinek ilyen nagy többsége van, annak nagy a felelőssége, hogy minden polgár érdekében járjon el. A nepotizmus nem európai érték. Kérem önöket, szavazzák meg holnap a jelentést" - mondta a jelentéstevő.

Orbán Viktor strasbourgi sajtótájékoztatóját élőben közvetíti az InfoRádió.