Nyitókép: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Orosz hadgyakorlat-dömping "a feszültség miatt" Európában és a Távol-Keleten is

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2019. augusztus 23. 20:52
Egy sor masszív hadgyakorlatot tart Oroszország az év végéig határai mentén. Szergej Sojgu védelmi miniszter úgy fogalmazott, fokozzák a védelmet a feszült helyzet miatt, és részben a NATO megerősített jelenlétével magyarázta a lépéseket.

Szinte nincs olyan hónap, hogy ne érkezne hír arról, hogy riasztják a NATO vagy épp az orosz légierő gépeit, mert a másik fél repülői túl közel kerültek határaikhoz.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter – sokak szerint Putyin elnök lehetséges utódja – most közölte: egy sor lépést tesznek a nyugati katonai körzet – tehát nagy részben az orosz-NATO határ közelében kialakult feszültség miatt.

A magas tiszti rangot elért Sojgu az orosz védelmi minisztérium tábornoki értekezletén a nyilvánosság előtt úgy írta le a katonai-politikai helyzetet, hogy szerinte a NATO megerősítette katonai jelenlétét Kelet-Európában. Lengyelországban és Romániában amerikai rakétavédelmi rendszert telepítenek és kiszélesítik a katonai együttműködést a semleges Finnországgal és Svédországgal. Emellett az Egyesült Államok és szövetségeseinek célja befolyásuk növelése az ázsiai-csendes-óceáni térségben, miközben gyengíteni akarják az orosz és kínai pozíciókat Délkelet-Ázsiában.

A fenyegetések ellensúlyozására több mint 20 hadgyakorlatot tartanak majd a nyugati, tehát a Lengyelországgal és a Baltikummal határos körzetben.

Tesztelik majd egyebek között a légvédelmi képességeket, a partraszálló és a partvédelmi egységeket és a logisztikát. Ezt a körzetet 1300 új vagy modernizált haditechnikai eszközzel látják el.

A legnagyobb gyakorlat a szeptember 13-19. közötti, a Szövetség Pajzsa nevű orosz-fehérorosz manőver lesz, amelyet már két éve terveztek. Ezen 12 ezer katona és 950 haditechnikai eszköz vesz részt. Sojgu úgy fogalmazott, hogy a "harci játékok kizárólag védelmi jellegűek”.

Az orosz Távol-Keleten közben 62 szervezeti intézkedést vezetnek be, létrehoznak például egy vegyes légierő és rakétavédelmi hadtestet. Novemberben hadrendbe áll a távol-keleti flotta masszív új tengeralattjárója, a Petropavlovszk-Kamcsatszkij és több, mint 1700 darab haditechnikai eszközt is üzembe helyeznek.

Az orosz védelmi miniszter utalt arra is, hogy tovább mélyítik a katonai együttműködést Kínával – egy ilyen, közös manőver vezetett a múlt hónapban egy bizarr légsértési incidenshez, amelyben Dél-Korea és Japán is érintett volt. Most a két parancsnoki stáb közös gyakorlatait tervezik, összességében pedig 120 közös gyakorlat várható.

A kínaiakkal való együttműködés mellett

az orosz haderő közös gyakorlatokra készül egyes volt szovjet tagállamokkal: így a Kölcsönhatás, Echelon és Keresés fedőnevű gyakorlatokban örmény, kazah, kirgiz és tádzsik egységek is részt vesznek majd.

A szintén szeptember közepére tervezett Centr-2019-es gyakorlaton 128 ezer katona – köztük kínaiak – vesznek részt a Kaszpi-tengernél és más orosz körzetekben. Ezen a manőveren a fent említett országok mellett Pakisztán is képviselteti magát.

A bejelentett orosz lépéseket minden bizonnyal fenyegetőnek találja majd a NATO vezetése, különösen Lengyelország és a balti köztársaságok.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Orosz hadgyakorlat-dömping
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást