Nyitókép: Clemens Bilan

Hajnalig tárgyaltak, de nem enyhült a feszültség

Infostart / InfoRádió - Vincze András (München)
2018. június 27. 10:11
Éjszakába nyúló válságtanácskozást tartottak tegnap Németországban a koalíciós pártok vezetői a menekültpolitikával kapcsolatos véleménykülönbségek miatt, de nem történt előrelépés.

A menekültkérdés megítélésében a berlini koalícióban résztvevő két kereszténypártja között annyira elfajult a vita, hogy már kormányválság fenyegetett, ezért a harmadik koalíciós partner, a Szociáldemokrata Párt elnökének sürgetésére kedd este válságülést tartottak a koalíciós partnerek vezetői. A tanácskozás előtt az államelnök mérsékletre intette a két kereszténypártot és felszólította őket, hogy ne feledkezzenek meg az ország iránt vállalt politikai felelősségükről.

A kancellári hivatalban tartott válságértekezletet valamennyi résztvevő úgy hagyta el, hogy egyetlen szót sem szólt az újságírókhoz. A kereszténypártok parlamenti frakcióvezetője, a Szociáldemokrata Párt vezetője, valamint a kancellár menekültpolitikáját ostorozó és csupán Bajorországban működő Keresztényszociális Unió helyi vezetője azonban jelezte, hogy az állami tévécsatorna reggeli műsorában nyilatkozni fog a megbeszélés eredményéről, így egyelőre csak találgatásra lehet hagyatkozni.

Mielőtt késő este megkezdődött a válságértekezlet, a két testvérpárt, a Keresztényszociális és a Kereszténydemokrata Unió vezetője egybehangzóan sorsközösséget emlegetett, amit Angela Merkel kancellár megtoldott azzal is, hogy ennek a sorsközösségnek az ország érdekében továbbra is fenn kell maradnia.

„Egyelőre ott tartunk, ahol az éjszakába nyúló konferencia előtt tartottunk”

– értékelte a megbeszélést az InfoRádiónak adott interjújában Vincze András németországi tudósító. Volker Kauder, a CDU/CSU parlamenti frakcióvezetője szerda reggel a német köztévének nyilatkozva elmondta: a menekültkérdésben nem történt előrelépés és megállapodás, a felek folytatják erőfeszítéseiket a kompromisszum érdekében.

A résztvevőkhöz intézett szavaival pedig Frank Walter Steinmeier államfő arra figyelmeztette a két kereszténypártot, hogy a választást követően vállalt felelősségtudat arra is kötelezi őket, hogy ne ragaszkodjanak görcsösen bizonyos feltételekhez, hanem az ország érdekében mutassanak kompromisszumkészséget.

Horst Seehofer belügyminiszter és pártja, a bajor Keresztényszociális Unió korábban a csütörtökön kezdődő kétnapos uniós csúcs végéig adott haladékot Angela Merkelnek, a Kereszténydemokrata Unió vezetőjének arra, hogy európai szinten, két- vagy többoldalú megállapodások révén rendezze a már más uniós tagállamban regisztrált, mégis Németországba beutazni szándékozó menedékkérők visszafordításának ügyét. Amennyiben nem sikerül a kancellár által szorgalmazott megoldás,

a belügyminiszter egyoldalúan bevezeti a határellenőrzését és a már más országban regisztrált menekültek távozásra kényszerítését.

Ebben az esetben széteshet a kereszténydemokraták és a Keresztényszocialista Unió pártszövetsége, így pedig az egész kormány helyzete meginog.

A konfliktus hátterében az októberben esedékes bajorországi tartományi választás áll, ugyanis kétséges, hogy a Keresztényszociális Unió meg tudja szerezni az abszolút többséget. Tudósítók szerint az Alternatíva Németországért jobboldali populista párt elől próbálják elhalászni a választókat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Éjszakába nyúlóan tanácskozott a német kormánykoalíció
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást