Nyitókép: Getty Images

Drámaian sok a fiatal rákos beteg, mutatjuk a legfőbb okokat

Infostart
2024. április 2. 14:02
A korai megjelenésű rákot gyakran előrehaladott stádiumban diagnosztizálják, ezért a fiataloknak sem szabad figyelmen kívül hagyniuk semmilyen tartós tünetet.

A rák már nem csak az idősek betegsége, még sincs kellő mennyiségű kivizsgálás és szűrés a fiatalok körében. A korai megjelenésű rák elterjedése annak a növekvő globális trendnek lehet a következménye, hogy az újonnan diagnosztizált rákos betegek egyre fiatalabbak – állapította meg a CNN által közölt véleménycikkében Jalal Baig chicagói orvos, miután Katalin walesi hercegnőnél 42 évesen daganatos megbetegedést diagnosztizáltak.

1990 és 2019 között 79,1 százalékkal nőtt a korai rákos megbetegedések előfordulása világszerte – közölte a BMJ Oncology folyóirat tavaly közzétett tanulmányának legfőbb észrevételét az Economx. A Journal of the American Medical Association folyóiratban ugyancsak 2023-ban ismertetett adatok alapján 2010 és 2019 között az Egyesült Államokban a mellrák okozta a legtöbb megbetegedést a fiatalok között, miközben a gyomor-bélrendszeri rákos megbetegedések aránya is nőtt.

A lap azt írja, a populáció genetikai kockázatai nem változtak az elmúlt évtizedekben, ami megerősíti azt a feltevést, hogy a környezet és az életmód nagyobb szerepet játszik a géneknél a rákos megbetegedések kialakulásában.

A rák legfőbb okozói:

  • ultrafeldolgozott ételek fogyasztása
  • cukros italok
  • vörös hús
  • dohányzás
  • alkohol
  • alvászavarok
  • elhízás
  • fizikai inaktivitás.

Mindezek felborítják az anyagcserét, valamint felgyorsítják a gyulladási folyamatokat. A helytelen táplálkozás, a túlzott antibiotikum-használat és bizonyos gyógyszerek felboríthatják a mikrobiomot is, ami adott esetben hozzájárulhat a rák kialakulásához.

A rák sok embernél évtizedek alatt fejlődik ki, ezért a fiatalabb korban diagnosztizált személyek már csecsemőkorban vagy még előbb, már méhen belül kockázati tényezőknek lehettek kitéve. Jalal Baig közölte: sok olyan páciense van, akik egészségesek, megfelelően táplálkoznak, rendszeresen sportolnak, így a betegségeik ok-okozati összefüggései feltáratlanok maradnak, vagyis

az elhízás és az életmód önmagában nem magyarázza az összes fiatal beteg diagnózisát.

„Jelenleg csak az biztos, hogy ezeknek a korai rákos megbetegedéseknek az alul diagnosztizálása gyakori és következmények nélküli” – tette hozzá az amerikai orvos.

Jalal Baig szerint fel kell világosítani az orvosokat arról, hogy az ötven évnél fiatalabbak körében is egyre gyakoribbak a rákos megbetegedések, nem lehet félvállról venni az esetek számát és előfordulását. Ugyanakkor

az embereknek sem szabad figyelmen kívül hagyniuk semmilyen tartós tünetet.

A korai megjelenésű rákot gyakran előrehaladott stádiumban diagnosztizálják, a rákellenes gyógyszerek pedig szív- és érrendszeri problémákat és másodlagos rákot okozhatnak – akár évekkel a szükséges kezelések után is. A fiatalabb betegek aggódhatnak a termékenységre gyakorolt ​​hatások miatt, továbbá a kemoterápia járhat hosszú távú kognitív károsodással is. Ezek a nyugtalanító jelenségek, következmények Jalal Baig szerint szükségessé teszik a finanszírozás növelését, a szűrési irányelvek felülvizsgálatát, valamint további kutatások, oktatási kampányok elindítását.