Nyitókép: Cseke Csilla

Karikó Katalin: sokéves kutatás vezetett az mRNS vakcina kifejlesztéséhez

Infostart
2023. október 2. 18:02
Az új magyar Nobel-díjas a Pennsylvania Egyetemen tudós társával, Drew Weissman-nel tartott online sajtótájékoztatót.

A Pennsylvania Egyetem vezetőinek méltató szavai után Karikó Katalin mesélt a kutatómunkájukról. Mint mondta 1997 találkoztak először Drew Weissman-nel méghozzá az egyetem egyik kávé automatája előtt. Hamarosan közös kutatómunkába kezdtek és bár később két különböző épületben, külön tudós csapattal dolgoztak mégis szorosan együtt működtek egymással.

Karikó Katalin elmondta, hogy velük párhuzamosan több kutató központban is folyt a munka. A pandémia igazából csak felgyorsította ezeket, több pénzt, több lehetőséget kaptak a tudósok.

Arról is beszélt, hogy az mRNS technológia új távlakokat nyit a gyógyszerkutatásban és remélhetően hamarosan a jelenlegieknél hatékonyabb gyógymódok állhatnak majd az emberiség rendelkezésére.

A mainzi székhelyű BioNTech is gratulált Karikó Katalinnak és az amerikai Drew Weissmannak, amiért ők kapják idén az orvosi-élettani Nobel-díjat.

A cég közleménye szerint kettejük munkája úttörőnek bizonyult, és fontos fejlesztéssel járultak hozzá a BioNTech/Pfizer mRNS-alapú Covid-19-oltóanyagának kifejlesztéséhez.

"Nagy becsben tartjuk Katit és Drewt szenvedélyükért, állhatatosságukért és elkötelezettségükért" - olvasható a vállalat méltatásában.

A magyar tudós még mindig tanácsadóként dolgozik a BioNTechnél, ahol 2013-tól 2022-ig a cég alelnöke volt. A vállalat hangsúlyozta: a kitüntetésnek arra kell sarkallnia a kutatókat világszerte, hogy folytassák kutatói tevékenységüket, kiaknázva az új hatóanyagok teljes potenciálját.

Karikó Katalin Széchenyi-díjas biokémikus, kutatóbiológus az amerikai Drew Weissmannal megosztva kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért.