Nyitókép: Pixabay

Két hadüzenetet is küldött a koronavírusnak egy magyar kutatócsoport

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2020. április 17. 17:16
Ehhez először is a koronavírusból kigyógyultakat keresi a Testnevelési Egyetem rekrorhelyettese által vezetett csapat.

Első magyar koronavírus-ellenes kísérleti terápiaként került fel a nemzetközi klinikai vizsgálatokat összegyűjtő adatbázisba egy magyar cég által indított vérplazmakezelés - mondta el az InfoRádióban Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, aki a kutatást irányítja. Az OrthoSera Kft. az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával készít vérplazmaterápiát, együttműködésben a Semmelweis Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Kutatócsoportjával.

Lacza Zsombor szerint

az ötlet "borzasztó egyszerű",

ezért gyorsan megvalósítható.

"Akik meggyógyultak, azok azért gyógyultak meg, mert a vérük olyan ellenanyagot termelt, amely legyőzte a vírust. Ha ezt a vérplazmát kinyerjük a vérükből, és beadjuk azoknak a betegeknek, akik egy súlyos, akut fázisban vannak, amikor a vírus elszaporodik a testükben, nagyon gyorsan kapnak segítséget. Passzív immunizálásnak hívják, és már több évtizeddel ezelőtt használták különböző betegségek ellen" - ecsetelte Lacza Zsombor.

Az OrthoSera egy innovatív vérszérum-terápiákat fejlesztő vállalkozás. Célcsoportja az ízületi regeneráció és a csontpótlás, de a koronavírus-járvány által okozott kihívásra válaszolva a cég kutatási és gyártási kapacitásait teljes egészében a vírusellenes szérum terápia kifejlesztésére fordítja.

A kutatók megállapították – összehasonlítva a saját korábbi és a nemzetközi szakirodalomban frissen megjelent adatokat –, hogy

a koronavírus által okozott "citokinvihar", amely a szervezet gyulladásos reakciójának túlzott aktivitását jelenti, hasonló az OrthoSera méréseiben tapasztalt citokinmintázatokhoz.

A korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy egészséges szérum hozzáadásával a gyulladásos citokineket gátolni lehet. Mindez felvetette annak a lehetőségét, hogy a koronavírusos betegeken alkalmazva a szérumterápiát, jelentős előrelépést lehet elérni betegek állapotában.

Több vizsgálat is azt mutatta, hogy

a citokinmintázatok mérésével előre lehet jelezni, mely betegnek van fokozott kockázata a súlyos szövődményekre,

másrészt egészséges szérum beadásával akár gyógyítani is lehet a vírusbetegséget. Fontos tény: amennyiben az egészséges szérumot olyan ember adományozza, aki már átesett a fertőzésen és vérében magas az ellenanyagszint, akkor

a kezelés két hatást is elérhet: egyrészt csökkenti a gyulladást, másrészt inaktiválja a vírusokat.

"A vizsgálatok során most az is kiderül, hogy a betegség mely fázisában nyújtható ez a fajta segítség" - tette hozzá Lacza Zsombor.

Ez az eljárás tehát abban segíthet, hogy a szervezet maga tudja felvenni a harcot a koronavírus okozta (tüdő)gyulladás ellen.

Most tehát olyan emberekre "vadásznak", akik átestek a koronavíruson úgy, hogy a testükben sok ellenanyag keletkezett.

"Ők szuperképességet szereztek, hiszen védettek egy bizonyos ideig" - fogalmazott.

Az eljárás egyébként viszonylag kis áldozat a 18 és 60 év közötti gyógyultak részéről, fél-egy órát vesz igénybe, és 3-4 naponként akár meg is ismételhető. Az érintettek felkutatására már Facebook-oldalt is létrehoztak, de a gyógyult koronavírus-fertőzöttek jelentkezését az info@orthosera.com e-mailcímen vagy a 06-70-363-87-68-as telefonszámon is várja a kutatócsoport.

A kutatók fő partnere az ellenszérum előállításában a Kedplazma Kft. és az Országos Vérellátó Szolgálat, a betegek kezelését pedig a Semmelweis Egyetemen kezdi meg a kutatócsoport. A vírusellenes antitest szintek mérését pedig hazánk egyetlen, élő vírust vizsgálni képes, a legmagasabb szintű biztonsági besorolással rendelkező laboratóriuma, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Kutatócsoportja végzi.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vérplazma-terápia, első magyar, Lacza Zsombor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást