Nyitókép: MTI/EPA/AFP/Daniel Mihailescu

Kemény Dénes: lelki tusát láttam, ilyenkor taktikai tanáccsal tud önbizalmat adni az edző

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2021. június 29. 11:37
Az InfoRádió Eb-szakértője a páratlanul fordulatos hétfői nyolcaddöntők mellett a keddi slágermeccsről, az angol–német összecsapásról is beszélt.

Látványos játékot hozott a labdarúgó Európa-bajnokság ötödik és hatodik nyolcaddöntője. A horvátok a hajrában visszajöttek 1–3-ról Spanyolországgal szemben, de a hosszabbításban a spanyolok győztek végül 5–3-ra. A svájciak ugyanolyan hátránnyal mentek bele a végjátékba, mint előttük Luka Modricék, ők is 3–3-ra mentették a nyolcaddöntőjüket a világbajnoki címvédő franciák ellen, de ők Kylian Mbappé hibája után tizenegyesekkel tovább is jutottak (világversenyen egyenes kieséses szakaszban legutóbb az 1938-as világbajnokságon volt képes továbbjutni Svájc, akkor azután a magyar válogatottól kapott ki).

„Lelki tusákat láttam” – összegezte benyomásait Kemény Dénes a két említett nyolcaddöntő kapcsán. Az első mérkőzésen a horvátok az egyenlítésüknek köszönhetően lelki fölénybe kerültek a hosszabbításra, ehhez képest a spanyoloknak sikerült kiharcolni a továbbjutást, mondta. A másik mérkőzés végjátéka is hasonló volt, de – hívta föl a figyelmet – volt benne egy csavar azzal, hogy Svájc vezetése birtokában kihagyott egy tizenegyest, erre három rúgott gól volt a franciák reakciója, a svájciak önbizalma összetört, mégis egyenlíteni tudtak aztán, végül a tizenegyespárbajban fölülkerekedtek.

A felvetésre, hogy mit tehet a kapitány akkor, amikor azt látja, hogy lelki hullámvasúton van a csapata, Kemény Dénes úgy felelt, nekik a vízilabdában könnyebb a helyzetük ilyenkor, mert egyszerűbb kapcsolatot tartani a játékosokkal. „Csere, egy sapka leszakadása, időkérés, negyedszünet – tehát jobban be tud az ember avatkozni. Ilyenkor taktikai tanácsokkal tud a játékosokra hatni, mert

ha újabb távlatot nyit, és azt mondja, mostantól valamit másképp fogunk csinálni, akkor a játékos megnyugszik, önbizalma lesz,

azt érezve, hogy erőt adó mesterlépés jön a sakktáblán. Ez egy közvetett pszichés támogatás. Nyilván a taktikai tanácsnak működnie is kell” – mondta a férfi vízilabda-válogatottat három olimpiai bajnoki címre vezető egykori szövetségi kapitány.

Meglátása szerint a futballedzők a hozzájuk térben közelebb lévő játékosokon keresztül próbálnak hatni a csapatukra. A meleg miatt a félidők közepén elrendelt ivószünet segítségére lehet az edzőnek, mert akkor rendet lehet rakni. „A 90 perc alatti lelki hullámvasút inkább a pályán lévő legfontosabb egyéniségek hatása a többi társra” – fűzte hozzá.

Kylian Mbappé, a világ legértékesebbnek tartott futballistája rúgott gól nélkül, kihagyott tizenegyessel búcsúzott az Eb-től, és a 22 éves játékosnak a klubszezonja sem volt felhőtlen a PSG-nél. Kemény Dénes óriási tehetségnek tartja a francia támadót, már nemcsak gyors, hanem jól is bánik a labdával, mélyen van a súlypontja, jól cselez, gólveszélyes. Úgy látja, van olyan egy csatár életében, hogy négy ilyen meccsen nem lő gólt, a tizenegyes viszont benne maradhat pár évig, időre lehet szüksége, hogy ezen a téren összeszedje az önbizalmát. Az InfoRádió Eb-szakértője szerint szép jövő áll előtte, mert nagy tehetség.

„A svéd–ukrán az ínyenceknek fontos, az angol–német a világ figyelmét magára fogja vonzani”

– jelölte ki a keddi, utolsó két nyolcaddöntő helyét Kemény Dénes. A németek ellenünk nem brillíroztak, de őket leírni soha nem lehet, mondta a Wembley-ben rendezendő összecsapásról. Szerinte egyik csapat sem játszott jól a csoportkörben, így mindkettejükben nagy lehet a bizonyítási vágy, ebből jó meccs jöhet ki. Az angolok minimális erőbefektetéssel hozták a továbbjutást, a németek pedig bukdácsoltak eddig, mindkét csapat a 96. percig fog küzdeni az eredménytől függetlenül.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kemény Dénes: lelki tusát láttam, ilyenkor taktikai tanáccsal tud önbizalmat adni az edző
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást