Suhajda Szilárd hegymászó május végén tűnt el a Mount Everesten, mintegy 8750 méteres magasságban. Az volt a célja, hogy pótlólagos oxigén és teherhordók segítsége nélkül első magyarként érjen fel a Föld legmagasabb hegycsúcsára. Amikor rossz állapotba került, mentőexpedíciót indítottak érte, de nem találták meg. Május 30-án, a budapesti Szemlőhegyi-barlang feletti parkban található hegymászó emlékhelynél búcsúztatták el családtagjai, barátai és ismerősei.
Suhajda Szilárd egykori mászótársa, Klein Dávid a Nők Lapjának adott interjúban elmondta, hogyan érintette barátja halála, akivel 2013 és 2021 között több expedícióban is részt vett. Sokan megkérdezték tőle az elmúlt időszakban, hogy Suhajda Szilárd vajon felért-e a Mount Everest csúcsára. Szerinte azonban nem ez a legfontosabb és legérdekesebb kérdés vele kapcsolatban. Mint fogalmazott, sokkal lényegesebb az, milyen volt a személyisége, milyen volt vele csavarogni, mit képviselt. Hozzátette: arra kellene emlékeznünk, mennyire önzetlen ember, milyen fantasztikus férj és családapa volt.
„Sokszor azt hallottam ki néhány kérdésből, hogy ha történetesen felért az Everest csúcsára, az valamilyen módon enyhítené annak a tragédiáját, hogy meghalt.
A rá való emlékezés szerintem nem attól lesz méltó és szép, hogy egyfajta cukormázzal vonjuk be az eseményeket, hanem attól, hogy őszintén visszafordulunk ahhoz, aki volt, ahogy élt”
– mondta a lapnak a hegymászó.
Klein Dávid úgy véli, tele van szimbólumokkal mindaz, ami a barátjával történt. Sokan a mai napig nem értik, mi volt Suhajda Szilárd célja, mint ahogy azt sem, mit akart bizonyítani a tragédiával záruló expedícióval. A kritikus kommentelők szerint értelmetlen volt az egész misszió, de Klein Dávid szerint ennyi erővel azt is lehetne mondani, hogy a költészetnek vagy a szerelemnek sincs praktikus hozadéka, és „mégis milyen szépek és inspirálók ezek.”
„Egy ereje teljében lévő, csupa szív fiatalember nekivág egy nehéz feladatnak egy távoli helyen. Ez lehet szimbóluma a hiábavalóságnak, hiszen milyen értelmetlen az egész”
– merengett a történteken Klein Dávid, aki arról is beszélt, hogy az ő hozzáállásában és szemléletében nem fűszerezi a veszély a hegymászást. Úgy gondolja, rengeteg tévhit nyer teret ezzel kapcsolatban. „Sokan azt gondolják, azért megyünk oda, hogy húzogassuk a halál bajszát, vagy szembenézzünk a saját mulandóságunkkal. Nem gondolom, hogy szebb lenne a hegyek között meghalnom, mintha elcsapna a busz. Minden mászásomban maximalizálni szeretném a siker esélyét, miközben minimalizálom a tragédia lehetőségét is” – fogalmazott.
Klein Dávid elmondta: ismer olyan hegymászókat, akik csak odafönt, a hegyekben érzik otthon magukat, idelent már kevésbé. „Akadt közülük néhány, aki végül nem jött haza. Számomra nagyon fontos, hogy hegymászóként is két lábbal álljak a földön” – mondta.