Nyitókép: Fcaebook/Magyar Atlétika - Hungarian Athletics

Németh Balázs: összejöhet a szinte teljes telt ház az atlétikai vb teljes idejére

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2023. február 4. 13:10
A napokban felszabadul számos olyan hely a jegyértékesítő felületeken, amelyeket eddig az utazási irodáknak kellett félretenni – közölte az InfoRádióban az augusztusi budapesti atlétikai vb-t szervező cég vezérigazgatója.

Óriási az érdeklődés külföldről az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság iránt - számolt be az InfoRádiónak Németh Balázs, a szervező cég vezérigazgatója.

"Kétszáz napon belül vagyunk. Úgy fogalmaztak a kollégáim, hogy a vizesároknál járunk az utolsó körben; ez még nem a célegyenes, de lassan ráfordulunk. Innentől már nem lehet tartalékolni, mindent bele kell adni. Így is zajlik a szervezőmunka. A jó hír az, hogy gyorsabban halad a jegyértékesítés még annál is, mint amit magunktól elvártunk, illetve amit a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elvár a magyar szervezőktől" - fogalmazott.

Ez márpedig meghozta a szervezők étvágyát is; az eredeti terv az volt, hogy 90-100 százalék közötti legyen a "töltöttség" a 9 esti program alatt, de főként a hétvégéken, augusztus 19-20-án, 26-án és 27-én, ám most már

a hétköznapi programra is telt házat szeretnének, minimum esténként.

Sőt!

"Most már azon gondolkozunk, hogy az öt délelőtti programot is úgy hozzuk le, hogy meglepődjön a világ és Magyarország is, hogy a délelőtti selejtezőket is mennyien nézik az új nemzeti atlétikai központban."

Felhívta a figyelmet, hogy a délelőttök is nagyon értékesek az atlétikában, a legnagyobb világsztároknak is indulniuk kell az előfutamokban, a későbbi világbajnokokat tehát mindenképpen látni fogják azok is, akik délelőttönként mennek ki.

Elmondta még: szigorú szervezési feladatok vannak, ezeket a nemzetközi szövetség szabja meg a magyarok számára.

"Az egyik ilyen, hogy a jegyértékesítés indulása után nagyjából két hónapon keresztül fenn kell tartanunk a jogot utazási irodáknak, különböző sportutazásokat szervező cégeknek, hogy foglalhassanak jegyet kizárólagosan bizonyos szektorokban. Lejárt ez az időszak, ez azt jelenti, hogy a következő napokban meg tudunk nyitni olyan szektorokat, amelyeket eddig az utazási irodák számára kellett fenntartanunk. Tehát

a nagyközönség is több jegy közül válogathat néhány nap múlva, mint amennyi szektort eddig a jegyértékesítő felületen láttak."

Figyelmeztetett, "jó helyekre" is érdemes most várni és figyelni.

Az összértékesítés már túl van a 100 ezres számon, a végcél 400 ezer jegy eladás az 5 délelőtti és a 9 délutáni programra.

De hogy jött össze az eddigi 100 ezer?

"A vásárlók nagyjából kétharmada jelenleg még külföldi, 68 országból vannak már jegyvásárlók, a világ minden tájáról, épp most néztem, befutott 602 jegyigénylés Ausztráliából, egyszerre... De ahogy közeledünk a vb-hez, azt mondják a tapasztalatok, a hazai nézők aránya 50 százalék fölé fog kerülni, de nagyon sok külföldi fog érkezni nagyon sok országból" - mondta Németh Balázs.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Atlétikai vb - Németh Balázs: óriási külföldről az érdeklődés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást