Nyitókép: Facebook/Shaolin Sándor Liu

Dénes Ferenc a Liu fivérekről: ilyenkor csak egyetlen dolgot lehet tenni

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2022. december 31. 15:00
Elegánsan zárult itthon a Liu fivérek országváltási ügye – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Dénes Ferenc sportközgazdász, aki egyáltalán nem tartja elítélendőnek, hogy a két olimpiai bajnok máshol több pénzt szeretne keresni.

"Kicsit értetlenül állok most, mint sportszerető ember, az egész ügy előtt” – fogalmazott Dénes Ferenc azzal kapcsolatban, hogy a Liu fivérek már nem szerepelnek a magyar válogatottban, pedig februárban még fantasztikus sikereket arattak magyar mezben a téli olimpián. A sportközgazdász szerint azonban azzal, hogy Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang úgy döntött, hogy egy másik ország színeiben kíván versenyezni, még nem veszik el az a jó érzés, ami az ötkarikás játékokon elért sikerek által eltölthetett bárkit.

Szerinte egy dolgot tehet az ember ebben az esetben: azt mondja, hogy „menjenek Isten hírével, sok szerencsét a továbbiakban”. Végeredményben pedig ez is történt – értett egyet Dénes Ferenc.

Mint felidézte, nem volt ellenséges hangulat, „köpködés” vagy „akkor húzzatok!”, legfeljebb szomorúság, ami tökéletesen érthető. Azt is kiemelte, hogy mind a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség, mind a Ferencváros korcsolyaszakosztálya is a lehető legnormálisabban járt el a Liu fivérek esetében, akik mégiscsak dicsőséget hoztak az országnak, valamint örömet okoztak a sportszerető embereknek. Nem beszélve arról, hogy

itt hagyták az örökségüket,

aminek köszönhetően nagyobb figyelmet kapott a gyorskorcsolya, a téli sportok bekerültek a látókörbe, és egy olyan tudástranszfer történt a sportágban, ami értékes lehet a jövőre nézve is – magyarázta.

Az országváltás okait illetően a sportközgazdász szerint valószínűleg úgy matekoztak, hogy többet fognak keresni, ha kínai színekben versenyeznek, mint ha magyarban.

"Pénzért mentek el, mi másért?” – fogalmazott Dénes Ferenc, aki szerint az vesse rájuk ezért az első követ, aki nem így gondolkodna. Szerinte bárkivel megeshet, hogy kap olyan jó ajánlatot, hogy kilép a szeretett munkahelyéről, ezért egy ilyen lépés a sportolókon sem kérhető számon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Dénes Ferenc a Liu fivérekről: az vesse rájuk az első követ…
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást