Nyitókép: Kovács Tamás

Kiderült, mikor érkezhet a száguldó cirkusz a Hungaroringre

Infostart
2020. május 2. 18:47
Sajtóhírek szerint egy 19 versenyből álló „piszkozat”-versenynaptárat kaptak kézhez nemrég a Forma–1-es csapatok.

Mint ismert, a francia futam törlésének hivatalos hétfői bejelentése után röviddel az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media közleményben jelezte, „egyre magabiztosabb” abban a tekintetben, hogy július elején Ausztriában elkezdődhet a 2020-as szezon.

A Red Bull Ringen két versenyt rendeznének, majd a zárt kapus európai futamok után a mezőny Ázsia, Amerika, majd a Közel-Kelet felé venné az irányt. Reményeik szerint 15-18 verseny még így is beleférhet az idei évben.

A nemzetközi sajtóban viszont a minap felröppent a híre, hogy a csapatok nemrég kézhez kaptak egy 19 versenyes tervezetet – írja az F1Világ.hu. Eszerint valóban Spielbergben kezdődne a bajnokság, majd Silverstone és a Hungaroring következne, a Magyar Nagydíjra azonban nem augusztus első hétvégéjén, hanem augusztus 23-án kerülne sor.

Annyi bizonyos, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint „eldöntött tényként kell kezelni”, hogy ha lesz is az idén Forma–1-es Magyar Nagydíj, azt csak zárt kapuk mögött lehet majd megrendezni. Gyulay Zsolt korábban az F1Világnak adott exkluzív interjúban azt mondta, az időpontot tekintve rugalmasak.

A szakportál arra is kitért, a naptárban helyet kaphat a belga és olasz futam is, amit az érintett versenyek szervezői is esélyesnek tartanak, akár zárt kapus felállásban is. Úgy tudni, a tervezett programban szerepel Vietnám és Azerbajdzsán is, Ausztria és Nagy-Britannia mellett pedig Bahreinben is két futamot tarthatnak.

A Forma–1 vezetősége azt reméli, elutazhatnak Barcelonába és Sanghajba is, ám a hírek szerint a Holland Nagydíjat és a Szingapúri Nagydíjat jó eséllyel nem rendezik meg.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!