Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Hosszú akarata, Cseh elnyűhetetlensége, Milák korszaka - magyarokról áradozik az amerikai szaklap

Infostart
2020. április 3. 17:10
Úszóversenyek híján nem marad más a szaksajtónak, mint a helyzetelemzés. De emiatt sem kell, hogy szégyenkezzenek a magyar úszók. Elemzés az egy évvel elhalasztott olimpia fényében.

Az olimpia elmarad, így a sportteljesítmények helyett a helyzetelemzés marad a szaklapoknak is. Az amerikai Swimswam úszószakportál pénteki összeállításában azt a Magyarországon szúrta ki, ahol a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, a Michael Phelps korszakos világcsúcsát (200 m pillangó) tavaly eltörlő Milák Kristóf, illetve az ötödik olimpiájára készülő Cseh László edz; az ő sorsuk került terítékre.

Ismert, a koronavírus-járvány miatt a sportágon belül először a március végi országos bajnokságot törölték, majd a nyári kontinentális Európa-bajnokságtól kellett, hogy egy időre búcsút intsen Budapest, majd a külföldi edzőtáborból hazatért úszók számára tiltotta meg a hazai szövetség az edzést, amíg nincs két negatív teszteredményük, így gyakorlatilag a magyarországi úszósport egy időre leállt. A teszteredmények közül ráadásul egyre többet ismer a nyilvánosság, Kapás Boglárkával kezdődően már egy sor, világversenyen érmes sportolóról derült ki a fertőzöttség.

A Swimswam összeállítása Hosszú Katinkát

a "rémprogram" feltalálójaként

jeleníti meg - versenyről versenyre járva edzi magát -, rögtön megjegyezve, hogy az Iron Lady 2019-ben már nem erőltette a riói olimpián még egy arany- és egy ezüstérmet termő hátúszószámokat a legfontosabb versenyeken. Az ő figyelmének a középpontjában a 200 és a 400 vegyes lehet, de tekintettel arra, hogy a kisebb versenyeken azért háton is jó időket tud még, a szaklap nem biztos benne, hogy "eldobja" a hátat 2021-re. A döntés az ő kezében van.

Cseh Lászlóról a portál "elnyűhetetlenként" ír, illetve egyenesen kijelenti:

a legfelismerhetőbb magyar olimpikonfigura.

Felidézi a Michael Phelpsszel és Ryan Lochte-val folytatott csatáit, illetve eddigi négy olimpiáján szerzett hat érmét, köztük a hármas holtversenyt hozó riói 100 pillangót.

A 34 éves sportolóról leszögezi, tudomása szerint Cseh László rámegy a 2021-es olimpiájára is, de részt venni - Milák Kristóf és Szabó Szebasztián felbukkanásával - elsősorban 200 vegyesen lehet esélye, nincs a közelében magyar ebben a számban.

Milák Kristófról viszont csak áradozik a szakportál, felfoghatatlannak nevezve a tavalyi vb-n úszott világcsúcsát.

Személyében a Swimswam egy "korszakos úszóra" számít, akinek nyilatkozata alapján akár egy teljes évtizede is lehet a világ úszósportjában,

és tovább faraghat saját űridején, áttörve az eddig áttörhetetlennek hitt 1 perc 50 másodperces álomhatárt 200 pillangón.

Most minden szempár rajta csüngött volna az egész világon, ha megrendezik a magyar bajnokságot, nem is csak a 200 pillangó, de a 100 miatt is, illetve a 200 és 400 méteres gyorsúszás, valamint a hátúszószámok miatt szintúgy - jegyzi meg az amerikai lap.